Szeptember 7-én kezdődik Hagyó Miklós Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese és társai ellen indult per másodfokú tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán – közölte a bíróság.

A táblabíróság az ügyben további két tárgyalási napot tűzött ki, szeptember 14-re és 21-re.
    

A Kecskeméti Törvényszék első fokon hivatali visszaélés bűntette, valamint hűtlen kezelés bűntette miatt mint felbujtót két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét.
    

Mesterházy Ernő másodrendű vádlottat (egykori főpolgármesteri politikai főtanácsadót) felmentette az ellene emelt vád alól.
    

Antal Attila harmadrendű vádlottat, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatóját folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt másfél év – végrehajtásában három évre felfüggesztett – börtönnel sújtotta a bíróság.
    

Balogh Zsolt negyedrendű vádlottat, a BKV Zrt. Antal Attilát követő vezérigazgatóját hűtlen kezelés bűntette, valamint magánokirat felhasználásának vétsége miatt egy év két hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélték.
    

Lelovics Ottó ötödrendű vádlottat (a főpolgármester-helyettesi kabinet egykori kommunikációs tanácsadóját) folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt egy év két hónap börtönre ítélték, két év próbaidőre felfüggesztve.
    

Mátay-Horváth Éva hatodrendű vádlottat (a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metró volt sajtóreferensét, majd később, azzal párhuzamosan Hagyó Miklós mellett megbízással dolgozó kommunikációs tanácsadót) a bíróság felmentette.
    

Horváth Iván hetedrendű vádlottat (Hagyó Miklós jogi tanácsadóját) hűtlen kezelés miatt mint felbujtót egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélték.
    

A törvényszék Regőczi Miklós nyolcadrendű vádlottat, a BKV Zrt. kommunikációs igazgatóját folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt egy év tíz hónap börtönre ítélte, három év próbaidőre felfüggesztve.
    

A bírói tanács Zelenák Tibor, a BKV volt osztályvezetőjét folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, ebből a vádlott előzetes letartóztatásban eltöltött ideje miatt 51 ezer forintot kifizetettnek tekint.
    

Egy vádlottat 150 ezer, egy másikat 350 ezer forint pénzbüntetésre ítéltek.
    

Felmentették ugyanakkor minden vád alól Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját, valamint három másik vádlottat. 
    

A bíróság Hagyó Miklós elsőrendű és Balogh Zsolt negyedrendű vádlottat kötelezte, hogy kártérítésként egyetemlegesen fizessen meg a BKV-nak 39,6 millió forintot. Antal Attilát, Lelovics Ottót és Regőczi Miklóst szintén kártérítés megfizetésére kötelezték: egyetemlegesen mintegy tízmillió forintot kell fizetniük.
    

Az elmarasztalt vádlottak, köztük Hagyó Miklós felmentésért jelentettek be fellebbezést. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a vádlottak egy részénél a kiszabott büntetések súlyosításra, másoknál az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére tett indítványt.