Kedden Nicosiában ENSZ-közvetítéssel ismét tárgyalóasztalhoz ül Gláfkosz Kleridesz ciprusi elnök és Rauf Denktas, a ciprusi görög közösség vezetője, az 1974-ben egyoldalúan kiszakított és kikiáltott Észak-ciprusi Török Köztársaság elnöke.

A két államférfi már június végéig megoldást akart találni a megosztott földközi-tengeri szigetország problémájára, hogy megnyílhasson az út Ciprus EU-tagsága felé, de a 82 éves Kleridesz és a 78 éve Denktas derűs “vacsora-diplomáciája” addig nem hozott eredményt. Denktas 2001 decemberében vacsorára hívta meg görög-ciprusi vetélytársát, Klerideszt, nyilván abban a reményben, hogy utóbbi ezúttal is minden kommentár nélkül elutasítja a meghívást. Meglepetésre Kleridesz elfogadta “örökös beszélgetőpartnerének” gesztusát és első ciprusi elnökként átlépte a szigetországot kettévágó demarkációs vonalat. Így kezdődött a ciprusi “vacsora-diplomácia”, amely hol reménnyel töltötte el, hol kiábrándultságba sodorta a sziget lakosságát. Ezév január 16-án a két öregúr megegyezett, hogy az 1997-ben megszakadt közvetlen tárgyalásokat felújítják. Találkozóikon anekdotákkal vidították fel egymást, de a ciprusi kérdés nem került közelebb a megoldáshoz. Denktas rendületlenül ragaszkodott “mini-államának” elismeréséhez és egy laza államszövetséghez a sziget görög részével. Kleridesz kész volt a ciprusi törököknek messzemenő autonómiát felkínálni, de nem tűr Cipruson egy “második államot”.

A szigetország északi részén 35-40 ezer fős török katonai kontingens állomásozik és meghatározza Ciprus sorsának alakulását. Januárban az akkori török külügyminiszter magabiztosan kijelentette, hogy 2002 végéig megoldást kel találni a ciprusi problémára. Ismail Cem azt remélte, hogy a megoldás elősegíti majd Törökország EU-csatlakozásának ügyét. Ankarában azóta megváltozott a hangulat. Bülent Ecevit kormányfő júniusban úgy nyilatkozott, hogy a ciprusi kérdésben “realizmusra” van szükség, a szigeten “két külön állam és két nép van”. Feltette a kérdést, hogy a szigeten élő törököknek miért kellene lemondaniuk a Törökország által nyújtott garanciákról, amelyeket élveznek. A török csapatok ciprusi invázióját 1974-ben Ecevit rendelte el és azóta is ellenzi az újraegyesítést. Tavaly azzal fenyegetőzött, hogy bekebelezi a sziget északi részét, ha a “görög Ciprus” bekerül az Európai Unióba. Hozzátette, hogy Észak-Ciprus különösen fontos Törökország biztonsága szempontjából.

Októbertől a nicosiai kormány, Ciprus nemzetközi jogilag egyetlen törvényes kormánya megkezdte Brüsszellel a csatlakozási tárgyalások utolsó szakaszát. A helsinki EU-csúcs döntése értelmében – a sziget törökjeivel együtt vagy azok nélkül – Ciprust az első fordulóban fel kell venni az Európai Unióba. Brüsszel szerint a politikai rendezés kívánatos, de nem előfeltétel. Az ismert török publicista, Mehmet Ali Birand két hónappal ezelőtt “hajmeresztő következményekre” figyelmeztetett, ha Cipruson az év végéig nem találnak megoldást. A sziget EU-tagsága esetén – írta – Törökország “megszálló hatalom lenne egy, az Európai Unióhoz tartozó területen”, ez hosszú időre megronthatná viszonyát az EU-val, befellegezne a török-görög kapcsolatok normalizálásának és a ciprusi törökök még rosszabb helyzetbe kerülnének, mint amilyenben eddig voltak.

Határozottabban fogalmazott Ankara politikájának értelmezését illetően Murat Yetkin a liberális Radikal hasábjain: a kormány azt akarja jelezni, hogy semmiféle ciprusi megoldáshoz nem járul hozzá, ha Törökország előzőleg nem kap pontos dátumot EU-csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséhez. Török politikusok szemlátomást Ciprus csatlakozásának késleltetésén fáradoznak, ez azonban rémálom a ciprusi görögök számára, akik az EU-tagságban testet öltő biztonságért vállalták a stréber diák szerepét, egész politikai és gazdasági törvénykezésüket az EU-előírásokhoz idomították. A késleltetés az ő szemükben árulással, csalárdsággal érne fel, egyetlen kormány, egyetlen párt sem tudna az utca nyomásának ellenállni. Ráadásul van a görög parlamentnek egy olyan határozata, hogy nem ratifikálja az Európai Unió keleti bővítését, ha a bővítés nem foglalja magába Ciprust.

A május 17-i Kleridesz-Denktas találkozó után a sziget törökök lakta északi részének vezetője úgy nyilatkozott, hogy a ciprusi kérdés rendezése csak 2002 végére várható. Kofi Annan ENSZ-főtitkár előzőleg mindkettőjükkel tárgyalt és arra kérte őket, hogy június végéig érjenek el jelentős haladást a szigetország jövőjéről folytatott megbeszéléseken. A görög kormány borúlátásának adott hangot és a párbeszéd sikertelenségét a ciprusi török közösség hajthatatlanságával magyarázta. Jelezte: az ilyesféle magatartás aláássa Törökország erőfeszítését, hogy közeledjen Európához, és elítélést vált ki a nemzetközi közösségből. A Ciprus újraegyesítéséről szóló ENSZ-határozat emlékezetes módon egy “két közösségből álló szövetségi állam” megteremtését irányozza elő, Denktas az ENSZ-főtitkárral általában “két egyenjogú állam konföderációjáról”, illetve egy “két entitású közös államról” beszél.

A NATO-tag Törökországban kusza politikai helyzet állt elő, amit rendezni kellene az ország felértékelődött geopolitikai helyzete miatt is. Ankarának vezetnie kell az afganisztáni békeerőket, ez kevésbé problematikus, mert a török katonák stabilabbak a politikusoknál. Washington határozottan igényli Törökország támogatását Szaddám Huszeinnel szemben, ehhez viszont a jelenleginél sokkal nagyobb politikai stabilitásra van szükség. Az EU igényli, hogy Törökország döntsön a ciprusi kérdésben, különben halasztást szenved Ciprus EU-felvétele, leáll az egész keleti és déli bővítési folyamat. Törökország számára pedig lényeges, hogy EU-tagságának kérdését legalább formailag felvegyék a bővítés diplomáciai programjába. Ha ez nem történik meg – írta egy külföldi megfigyelő – akkor Törökországból “második Üzbegisztán” lesz, nem több, mint egy amerikai repülőtér Irak és Irán ellen.