Dr. Répássy Róbert

2014. november 24. Sereg András, Budapest

"A véleménynyilvánítás szabadsága szent, ennél már csak egy szentebb van: az emberi méltóság." - vallja Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki a sors ajándékának tartja, hogy ötödik ciklus óta képviselő lehet, részt vehet a kormány munkájában, és törvényeket terjeszthet elő az Országgyűlésben. - Politikai, szakmai életútról és jogalkotási kérdésekről kérdeztük a politikust.

Volt-e jogász a felmenői között?

Régi miskolci jogász famíliának számítunk, hiszen apai ágon több ügyvéd is volt a családban. Az első ügyvéd nagyapám, Répássy Károly volt, aki vasgyári munkásként kezdett dolgozni, később pedig taxizott, és a munka mellett végezte el a jogakadémiát és a jogi egyetemet. 1941-ben lett ügyvéd. Ő valóban munkásból lett értelmiségi, csak nem úgy, ahogy az ötvenes években szokás volt, gyorstalpalóval, hanem becsületesen elvégezte a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi fakultását. A négy fiából három jogász, egy pedig orvos lett. A jogász fiúkból az egyik az édesapám volt. Mindhárman ügyvédként dolgoztak. Ebben a miliőben nőttem fel.

Édesanyja is jogász?

Mindkét szülőm ügyvéd, illetve ügyvéd volt. Apám 1999-ben meghalt. Édesanyám nyugdíjas korú, ma is praktizál Szegeden és Hódmezővásárhelyen. Ő nem jogász famíliából származik. Anyai nagyapám tüdőgyógyász főorvos volt, a második világháborúban a szovjet fronton, majd a koreai háborúban katonaorvosként szolgált. Anyai nagyanyám cseh–német családból származott, röntgenasszisztensként dolgozott.

Ismerte a nagyszüleit?

Négy éves voltam, amikor elment az apai nagyapám, majd utána a másik nagyapám. Én csak a nagymamákra emlékszem, akik hála Istennek, sok-sok évvel túlélték a nagypapákat. A nagyapák emléke a nagymamák elbeszéléseiből maradt meg.

Apai nagyanyja földbirtokos családból származott.

Igen, ő egy tiszainokai középbirtokos családban nőtt fel. A negyedik gyermeke megszületése után az ügyvéd nagyapám háztartását vezette, és a családjának szentelte életét. A földbirtokot egyébként államosították, a miskolci családi házunkat kisajátították.

A honlapján van egy oldal, amely az „Apám emlékére…” címet viseli. Édesapja szembesült ezekkel az iratokkal?

Nem, a besúgói jelentéseket már a halála után kértem ki. De sejtette, hogy megfigyelik.

Miért figyelték meg?

Édesapámnak nagy szerepe volt abban, hogy politizálni kezdtem. A nyolcvanas évek második felében részt vett a lakiteleki találkozókon, és attól kezdve azon dolgozott, hogy megalapítsák a miskolci MDF-et. Apám az ügyvédi praxis mellett irodalommal is foglalkozott, verseket írt, tagja volt a Kelet Irodalmi Alkotókörnek. A keletesek, azaz a költészet kapcsán ismerte meg Lezsák Sándorékat. Miután látta, hogy szeretnék politikával foglalkozni, azt gondolta, hogy generációs okokból nekem a Fidesz, neki meg az MDF való. Így lettem 1988 őszén a Fidesz miskolci szervezetének egyik alapítója. Apámat a hetvenes évektől a Kelet-tagsága, aztán az MDF miatt figyelték. A megfigyelési iratokból tudom, nem volt teljesen veszélytelen dolog politizálni a nyolcvanas években. Ezért is szerettem volna róla megemlékezni.

Voltak politikai vitáik?

Politikailag súlyos vitáink voltak, amelyek azonban nem a nyilvánosság előtt zajlottak. Akkor tanultam meg, hogy a politika nagyon meg tudja mérgezni a családi hangulatot.

Aztán az MDF és a Fidesz is közeledett egymáshoz.

Az élet megoldotta az MDF és a Fidesz közötti ellentéteket, lezárva vitáimat apámmal is. 1996-tól a Fidesz folyamatosan közeledett az MDF-hez és távolodott az SZDSZ-től. Az 1998-as választások után, amikor a Fidesz színeiben képviselő lettem, és az MDF-fel koalícióra léptünk, eljött a családi béke is.

Lezsák Sándort mindketten ismerték.

Nemrégiben kaptam egy levelet tőle, amelyben egy vers volt, amit apám küldött neki. Emlékiratai rendezgetése közben találta meg. Kérte, ne haragudjak, hogy csak a másolatot adja ide, mert az eredetit szeretné megtartani.

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Szülei elváltak.

Igen, három féltestvérem van. Szüleim válása után édesanyámmal Szegedre költöztünk, ahol a József Attila Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolájába és Gimnáziumába jártam. 1986-ban érettségiztem. Néhány hónapig bolti eladóként dolgoztam, majd 1987-től a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanultam. 1992-ben szereztem meg a jogi diplomát, majd a szülővárosomban, apám ügyvédi irodájában vállaltam ügyvédjelölti munkát. Tizennégy ügyvéd dolgozott a munkaközösségben, és én ügyvédjelöltként hamar a mélyvízbe ugrottam, mindenféle üggyel kellett foglalkoznom, a földhivataltól a védőbeszédig.

Milyen típusú ügyekkel foglalkozott?

Elsősorban büntetőjogi és társasági ügyekkel. 1995-ben tettem le a szakvizsgát. Mai napig ügyvéd vagyok, de amikor képviselő lettem, rájöttem – amit ma már egyébként a törvény is előír –, hogy a két tevékenység összeférhetetlen. Kivált büntetőügyekben éreztem kínosnak, hogy nem lehet egyszerre a parlamentben szigorú büntetőpolitikát képviselni, majd az ügyfél érdekében védőként bírálni a szigort. Ez nem működik, nem is beszélve a további etikai problémákról. Kellemetlen volt megélni, hogy nem az ügyvédet látják bennem, hanem a kormánypárti politikust. Van, aki ezt elfogadja, de én nem tudtam. Ezért döntöttem úgy, hogy szüneteltetem a praxist. 1995-től 2001-ig tartott az aktív ügyvédi időszakom.

Isépy Tamás egykori igazságügyi államtitkár, KDNP-s, majd fideszes képviselő is Miskolcon volt ügyvéd. Ismerte őt személyesen?

Ő a nagyapám korosztálya volt, jól is ismerték egymást, amiről régi történetek vannak. A lánya, Eszter és apám kollégák voltak. Isépy Tamással haláláig nagyon jóban voltam. Nagy tudású, frankofón képviselő volt, aki vezette az Interparlamentáris Unió francia–magyar baráti tagozatát. Szép emlékeim fűződnek hozzá.

Hogyan lett 1993 decemberében országgyűlési képviselő?

Molnár Péter helyére kerültem be az országos listáról a parlamentbe 1993. december 22-én. Az első szabad választásokon indultam, de 1990-ben sem önkormányzati, sem parlamenti képviselő nem lettem. Wachsler Tamás, Borsod megyei Fidesz-elnök javaslatára lettem képviselő. Az 1994-es választások után kezdett szembefordulni Orbán Viktorral, a pécsi kongresszuson még elnökjelölt is volt. Később rendeződtek a dolgok és húsz évvel később a Kossuth tér megújítására létrehozott Steindl Imre Program vezetője lett. Sokat köszönhetek Wachslernek, sokat is tanultam tőle. Viszont akkor nem követtem, amikor szembe fordult az elnökséggel. Nagyon nem tetszett, ahogy kezelte a konfliktusokat, ahogy kiteregette a belső ügyeinket a sajtónak. Amikor 1996-ban Wachsler távozott a Borsod megyei Fidesz éléről, akkor Orbán Viktor engem kért fel arra, hogy vállaljam el az elnöki tisztséget.

Menjünk be az Országházba, ami Önnek több mint két évtizede hazai pályának számít.

Nem szoktam beleszámolni 1993–94-et, hiszen az csak fél esztendő volt. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennék büszke arra, hogy ott lehettem az első szabadon választott parlamentben. Nagy kegyelme ez a sorsnak. 1998 óta viszont folyamatosan képviselő vagyok. Az első időszakban, 1998–2002 között egyéni képviselő voltam Miskolcon, azóta viszont listás képviselőként dolgozom az Országgyűlésben. Tanulságos volt az egyéni és a listás képviselőség is. Az utolsó két ciklusban elsősorban a jogi szakpolitikát művelem. Voltam az alkotmányügyi bizottság alelnöke, frakcióigazgató, a jogi kabinet vezetője, az előző ciklusban pedig a Navracsics Tibor által irányított Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára.

Mi a dolga a frakcióigazgatónak?

Az Országgyűlés működéséhez kapcsolódóan képviseli a frakciót, részt vesz a házbizottság ülésein, illetve van egyfajta fegyelmező szerepe is. Ő a „korbácsos” ember, aki a képviselőket frakciófegyelemre szorítja.

Melyik törvényjavaslatára a legbüszkébb?

Az új Btk. és az új Ptk. számomra a csúcs. De ezt a Kormány nevében adtam elő. Egy korábbi javaslatomat Lex Répássy néven szokták emlegetni, amit ma is vállalok, de nem tartozik a sikereim közé.

Kevesekről neveznek el jogszabályt. Mit értettek félre a törvénymódosításban?

A számos országban létező mintára készült javaslatomnak az volt a lényege, hogy ne csak a ténybeli valótlan állításokra, hanem a véleményekre is lehessen válaszolni. A sajtójog két alappillére a válaszadási és a helyreigazítási jog. A helyreigazításkor a valótlan tényt igazítják helyre, míg a válaszadási jog „a hallgattassék meg a másik fél is” elvén alapul. Ez ma is benne van a Magyar Újságírók Országos Szövetségének etikai kódexében. Akkor is arra hivatkoztak, hogy minek ezt törvénybe iktatni, ha maga az elv működik. Én meg azon az állásponton voltam, hogy ha a helyreigazítás a személyiségi jogból következik, akkor nyilván a válaszadás is. A törvénymódosítást 2001-ben fogadta el az Országgyűlés.

2001-ben még gyerekcipőben járt az internet, nem minden nyomtatott lapnak volt online kiadása. Ma megoldható lenne, hogy print vagy online oldalon megjelent véleményre legalább az online kiadásban válaszolni lehessen. Akkoriban viszont a válaszadási jog a gyakorlatban ellehetetlenítette volna a nyomtatott sajtó szerkesztőségeit.

Nem akarom azt állítani, hogy a törvényjavaslat hatalmas jelentőségű volt, de a sajtó hevesen támadta, az Alkotmánybíróság pedig különös módon semmisítette meg. Azt mondták ugyanis, hogy önmagában a válaszadási jog nem alkotmányellenes, de így, ebben a formában, ahogy a Polgári Törvénykönyvbe iktattuk, viszont az. Vagyis lehetett volna korrigálni. Meggyőződésem, hogy a gyűlöletbeszéd, a sajtóbeli gyalázkodás egyik rákfenéje a véleménynyilvánítási szabadság abszolutizálása volt, amit a Sólyom-féle alkotmányjogi iskola vallott, és amivel nagyjából most, 2010–14 között számoltunk le. Szerintem evidens, hogy az emberi méltóságot a véleménynyilvánítás elé kell helyezni. A véleménynyilvánítás szabadsága szent, ennél már csak egy szentebb van: az emberi méltóság.

Ezt a meccset játszották újra a rendőrök képmása ügyében is.

Igen. A gondolat, amit akkoriban csírájában megfogalmaztam, bekerült az Alaptörvénybe: „A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.” A két alapvető jog ütközése sok gondot okozott az elmúlt két évtizedben. Gondoljunk csak arra, hogy például a szocialisták hányszor próbálkoztak a gyűlöletbeszéd elleni fellépéssel, és hányszor bukott el a próbálkozásuk az Alkotmánybíróságon. Az emberi méltósághoz való jog és a véleménynyilvánítás szabadságának az összeütközése végig kísérte szinte az egész törvényhozói munkámat. Elégedett vagyok azzal, hogy ma az Alaptörvény az emberi méltóságot egyértelműen a véleménynyilvánítás szabadságága elé helyezi. Ez persze nem cenzúrát jelent. Ha egy bíró egy sajtóperben ítélkezik, zsinórmértékül szolgál számára, hogy megsértették-e az emberi méltóságot, mert ha igen, akkor vizsgálnia kell, van-e olyan alkotmányos érdek, ami alapján sértették. A közszereplőnek például többet kell elviselnie, mint egy átlagembernek. De az ő emberi méltóságának is van egy lényeges tartalma, amit már nem lehet sérteni, és a közszereplők sokszor ezt kérik számon.

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Ehhez pontosan meg kellene határozni a közszereplő fogalmát.

Ezt a kérdést én nem is a közszereplők oldaláról közelítem meg. Szerintem a magyar politika verbális eldurvulásának egyik elsődleges oka az, hogy a magyar jog és a magyar jogtudomány abszolutizálta a véleménynyilvánítás szabadságát. Nem lenne ilyen durva a hangnem, nem vált volna a politika részévé a gyűlöletbeszéd, ha az Alkotmánybíróság egy vagy két évtizede megálljt parancsolt volna a folyamatnak. Ma is azzal a kérdéssel szembesülünk szinte minden demonstráció, tüntetés, parlamenti vita kapcsán, hogy meddig terjed a véleménynyilvánítás szabadsága. Látszik, hogy ezzel a kérdéssel nehezen birkózik meg a jog. Most már nem is az egyéni véleménynyilvánítással kell foglalkozni, hanem azzal, hogy a kollektív véleménynyilvánítás, a gyülekezési jog ne csaphasson át jogsértésekbe. A közterületi véleménynyilvánításnak is van egy határa, amit meg kell húzni. Az előző négy évben részben az Alaptörvényben, részben a Ptk. szintjén, de a Btk-ban is világosakká váltak azok a határok, ahol meghúzzuk a véleménynyilvánítási szabadság határát. A Btk-ban az önkényuralmi rendszerek bűneinek tagadásánál, a Ptk-ban a közösségek méltóságának védelménél új határokat húztunk.

A Lex Répássytól az Alaptörvényig címmel konferenciát lehetne rendezni ezekről a kérdésekről.

Összebékíthetetlenek az álláspontok. A TASZ például elfogadhatónak tartotta volna, hogy a fajvédők konferenciát rendezzenek Budapesten. Szerintük a rendezvény betiltása sértette a véleménynyilvánítás szabadságát. Ez a Sólyom-iskola tanítása. Nincs is ezzel semmi baj, csak éppen gyűlölködéshez vezetett a gyakorlatban.

Készül a két eljárásjogi kódex. Hol tart a kodifikációs munka, mikorra készül el az új Be. és az új Pp.?

Az eljárási jog értelme az anyagi jog érvényre juttatása. Ha van új Btk-nk és új Ptk-nk, akkor szükség van új büntető- és polgári eljárásjogi törvényekre is. Most még a koncepcióalkotás időszakában járunk. Az Igazságügyi Minisztériumban nagy szellemi erőket mozgattunk meg, hogy a kodifikációs munkát elvégezzük. A tárcán belüli szakértők mellé kívülről is hívtunk szakembereket, beosztott bírókat, ügyészeket, külső szakértőket. Elképzeléseink szerint rövidesen elkészül a koncepció, amit a kormány jóváhagyása után teljes körűen nyilvánosságra hozunk. Ezt követi a normaszöveg megalkotása. Szakmai és társadalmi vitákkal a jogalkotási folyamat társadalmasítását tervezzük. A törvények – miután elfogadta őket az Országgyűlés – a parlamenti ciklus második felében hatályba léphetnek. Mindkét eljárási kódexnek külön-külön is megvan a maga szempontrendszere. Lényegesnek tartom, hogy a törvényhozó akarata az igazságszolgáltatásban is érvényesülni tudjon. Emellett léteznek olyan szempontok, amelyek összekötik a büntető- és a polgári eljárást. Ilyenek például a gyengébbeknek, az elesetteknek, a sérülékenyebb csoportoknak és személyeknek a jogai: a büntetőeljárásban az áldozatvédelem, a polgári perrendtartásban a fogyasztóvédelem szempontjai. A gyengébb fél védelme az eljárásjogi kódexek közös nevezője. A polgári és a büntető perrendtartás reformja jó alkalom arra, hogy kiküszöböljük a perelhúzódásokat, csökkentsük a számukat és az időtartamukat. Egyebek között újragondolhatjuk a perelőkészítésre és pervezetésre vonatkozó szabályokat is.

Milyen más változtatásokat terveznek az igazságszolgáltatásban?

Az igazságszolgáltatás hatékonysága a jogállam garanciája. Ha nem hatékony az igazságszolgáltatás, megrendülhet az emberek hite a jogállamban. A hatékonyság nem öncél, nem is olyan, mint az állam hatékonysága, nem versenyelőnyt, vagy gazdasági előnyt jelent. Az igazságszolgáltatás hatékonysága magasabb célokat szolgál. A bírósági szervezetet már kialakítottuk, amihez az eljárásjogot is hozzáigazítjuk. Hatékonyabbá, ügyfél-baráttá szeretnénk tenni az igazságszolgáltatás szereplőinek munkáját. Másként fogalmazva: rendbe kell tenni az igazságügyi szolgáltatásokat. Ebbe a körbe tartozik a közjegyzői, az igazságügyi szakértői és a bírósági végrehajtói munka. Az igazságügyi szolgáltatásokkal kisebb-nagyobb anomáliák vannak. A közjegyzői rendszerben kevesebb problémát látunk, annál többet a bírósági végrehajtás és a szakértői területén, ahol határozottabb lépéseket tervezünk. Rövidesen a kormány elé kerülnek a javaslataink, majd a törvényhozás dönt róluk. Ezektől azt várjuk, hogy nemcsak a bírói tevékenység, hanem a bírói döntést előkészítő, illetve a bírói döntést végrehajtó munka is hatékonyabb lesz.

Az igazságügyi tárca parlamenti államtitkáraként immár öt esztendeje összekötő kapocs a jogszabály-előkészítés a és a törvényhozás között.

Nagy megtiszteltetés, hogy ötödik ciklus óta parlamenti képviselő lehetek, részt vehetek a kormány munkájában, törvényeket terjeszthetek elő az Országgyűlésben. Mindez számomra a sors ajándéka. Csak másodlagos szempont, hogy ezért megdolgoztam-e vagy sem. Komolyan gondolom, hogy ezért egyrészt a politikai közösségemnek tartozom köszönettel, másrészt a Gondviselésnek, hogy ilyen szerencsés lehetek. Amikor befejezem majd a politikai pályafutásomat, nem bukásként, hanem teljesen normális, demokratikus döntésként fogom megélni. Büszke vagyok a mögöttem lévő időszakra, és nem az fog érdekelni, hogy holnaptól már mással kell foglalkoznom. Szívesen visszamennék az ügyvédi pályára, ami nem azt jelenti, hogy nem szeretem azt, amit most csinálok. Végül is, minden csak hozzáállás kérdése. Képviselőnek, törvényhozónak lenni megtiszteltetés, a közhivatalt alázattal illik viselni.


Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Répássy Róbert (1968) a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1992-ben. A jogi szakvizsga megszerzése után, 1995-től ügyvéd, praxisát 2001 óta szünetelteti. 1988 októberében a Fidesz miskolci szervezetének egyik alapító tagja, 1994–1996 között városi pártelnök, 2003-ig a megyei választmány elnöke. 1994-ben listáról jutott be Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatába. Az 1990-es országgyűlési választásokon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2. számú választókerületben indult. 1993. december 22-én került be országos listáról először az Országgyűlésbe. 1998-ban egyéni választókerületben szerzett parlamenti mandátumot. A Fidesz jogi kabinetjének vezetője és frakcióvezető-helyettes lett. Pártja több parlamenti vizsgálóbizottságba is delegálta. 2006-tól frakcióigazgató, újabb négy évig frakcióvezető-helyettes és a jogi kabinet vezetője. 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára, 2014 júniusa óta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, továbbá a kormány Emberi Jogi Munkacsoportjának elnöke. Nős, felesége köztisztviselő. Két gyermekük András (2004) és Mihály (2008).

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT