A dr. Sélley Sándor-díjat a Szegedi Ítélőtábla vezetése a Szegedi Királyi Ítélőtábla első elnökének tiszteletére alapította az ítélőtábla újjáalakulásának 10. évfordulóján, 2013-ban. Az idén – mint az elmúlt években is – az a bíró és bírósági tisztviselő kapta a díjat, akit a táblabíróság dolgozói, mint közvetlen kollégák, titkos szavazás keretében erre a legméltóbbnak találtak.
Az immár tizenkettedik alkalommal odaítélt Sélley-díjakat az idén nyugállományba vonuló Benedek Tibor ítélőtáblai tanácselnök és Árva Andrásné bírósági
tisztviselő vehette át a Szegedi Ítélőtábla dísztermében – a bíróságok napja alkalmából – megtartott félévzáró ünnepségen.
A díjakat Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke adta át, méltatva a kitüntetettek kimagasló szakmai munkáját és hivatásuk iránti elkötelezettségük alapján kiemelkedő teljesítményét.
Az Országos Bírói Tanács döntése alapján Benedek Tibor, a Szegedi Ítélőtábla idén nyugállományba vonuló tanácselnöke Juhász Andor-díj arany fokozata kitüntetésben részesült.

Az ünnepélyes díjátadóra az Országos Bírósági Hivatal épületében került sor, ahol az elismeréseket az Országos Bírói Tanács nevében Pecsenye Csaba elnök adta át. A díjazottakat Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, valamint Varga Zs. András, a Kúria elnöke köszöntötte.