Egykori kollégái, a Jogtudományi Intézet legendás Eörsi-osztályának kutatói szerint a 20. század második felének legnagyobb jogtudósa volt. Olykor szellemes megoldásokkal kavarta fel a jogi közélet állóvizét: megesett, hogy recenziót írt saját könyvéről Korsós Antal álnéven. És nem kímélte önmagát.
Eörsi Gyula 1922. szeptember 19-én született Budapesten. Szülei az igazságszolgáltatásban dolgoztak: édesapja, Schleiffer Pál ügyvéd, később közjegyző, míg édesanyja, Eörsi Terézia a fiatalkorúak pártfogó tisztje, majd bírósági irodakezelő volt. Felesége, Hajdú Marianna, akivel 1949-ben házasodott össze, magyar szakos középiskolai tanárként és szakfelügyelőként tevékenykedett. Két gyermekük született: Eörsi Anna művészettörténész, egyetemi docens, Eörsi Mátyás jogász, politikus, országgyűlési és európai parlamenti képviselő. Testvére Eörsi István Kossuth-díjas író volt.
1941-ben érettségizett Budapesten, 1945-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. 1945 és 1947 között ügyvédbojtárkodott Glückstahl Andor irodájában. 1947-ben bírói és ügyvédi vizsgát tett, aztán a Budapesti Központi Kerületi Járásbíróságon bírósági aljegyzői munkát végzett. A negyvenes évek végétől alaposan felpörögtek az események: tíz hónapig állami ösztöndíjjal Párizsban tanult, ezt követően a Külügyminisztérium munkatársa, majd Magyarország New York-i és washingtoni konzulja lett. A diplomáciai megbízatások után az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Főosztálya vezetőjének nevezték ki, ahonnan 1957 májusában – öccse büntetőügye miatt – közös megegyezéssel távozott.
1952-ben az állam- és jogtudomány kandidátusa, 1956-ban a jogtudományok doktora.
Egy iskolateremtő jogtudós. – Fotó: Eörsi Mátyás családi archívumából
Közben szépen beindult oktatói karrierje is: 1949–50-ben a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen kezdett tanítani, majd 1950–51-ben a szegedi és a budapesti egyetem jogi karán oktatott. Ez utóbbin 1951-től docens, 1956-tól egyetemi tanár, 1957-től haláláig a polgári jogi tanszék vezetője. 1978–1984 között az ELTE rektori tisztségét is betöltötte.
Az oktatáson túl a tudomány területén is aktív szerepet vállalt: 1957 és 1992 között az MTA Állam- és Jogtudományi Intézet Polgári Jogi Osztályának osztályvezetője és főmunkatársa, tudományos tanácsadója, majd kutatóprofesszora, miközben 1973 és 1985 között az intézet igazgatóhelyettese. A hetvenes években az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának elnökhelyettese, utóbb elnöke. 1976-tól 1982-ig az MTA elnökségi tagja volt.
A magyar jogtörténet egyik legszínesebb egyénisége. – Fotó: Eörsi Mátyás családi archívumából
Eörsi Gyula sem tudta magát kivonni a Kádár-rendszer álságos manipulációi alól. 1957. március 29-én részt vett – Domokos József, Nezvál Ferenc, Szalay József, Szénási Géza és Nagy Miklós társaságában – azon a megbeszélésen, ahol a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsáról szóló törvényerejű rendelet tervezetét megtárgyalták. Ez volt az a jogszabály, amely létrehozta az ’56-os forradalom résztvevőivel szembeni leszámoláshoz szükséges intézményrendszer egyik legfontosabb elemét, a politikai különbíróságokat. A kormány 1957. április 3-án fogadta el az előterjesztést. Fia, Eörsi Mátyás 2002. július 2-án, a Politikai napló című sorozatában ezt írta édesapjáról: „Könnyeimmel küzdöttem, amikor a Történeti Hivatalban belenéztem az aktáiba, és olvastam 1992-ben meghalt édesapám keze írását és géppel írt jelentéseit. Kétségbeesésemen az sem enyhített, hogy apám valójában senkiről nem adott használható jelentést. A nemzetközi konferenciákról adott tudósításaiban nyugati kollégáit jogi kvalitásuk alapján jellemezte. A magyarokról adott jelentéseiből soha senkiről semmi olyat nem írt le, amelyet az illetővel szemben fel lehetett volna használni. Végül, mint használhatatlannak, meg is szűnt a megbízatása.” És még hozzátette: „Apám kimagasló személyiség volt, akik ismerték – és sokan ismerték –, ezt alátámaszthatják.”
Sokan ismerték és elismerték az iskolateremtő jogtudóst. Sólyom László volt köztársasági elnök egy interjújában elmondta: „Amikor visszajöttem Jénából, olyan osztályra kerültem az akadémiai intézetben, ahol elvárták, hogy három évenként letegyek egy könyvet az asztalra. Ez volt a legendás Eörsi-osztály, ahol Mádl Ferenc, Harmathy Attila, Sárközy Tamás, Lontai Endre, Vörös Imre is dolgozott, s »állandó meghívottként« oda számított Peschka Vilmos, Vékás Lajos is.” Az Alkotmánybíróság első elnöke meleg szavakkal szólt néhai mentoráról: „Eörsi Gyulának sokat köszönhetek. Eörsi nemcsak hagyott minket dolgozni, és értékelte a tehetséget, hanem mindent elolvasott, amit munkatársai odaadtak neki, és apró betűkkel beszúrt megjegyzéseivel kipreparálva adta vissza. Csak később értettem meg, milyen nagy cselekedet ez egy elfoglalt, pozíciókkal túlterhelt embertől. Eörsi hamarosan „kinevezett magántudósnak” (ezek az ő szavai), azzal, hogy írhatok, amit akarok, csak írjak. Nem volt közbülső főnököm, csupán neki tartoztam felelősséggel.”
Tudományos munkássága átfogta a polgári jog egészét. – Fotó: Eörsi Mátyás családi archívumából
Hasonló szellemben beszélt róla Sárközy Tamás jogászprofesszor is: „Egy embert ismertem el egész életemben főnökömnek, és azt úgy hívják és a jövőben is úgy fogják hívni, hogy Eörsi Gyula. A 20. század második felének legnagyobb jogtudósa volt ő, bárhogy is próbálják ezt újabban elhallgatni. A közelébe nem jöhetett senki.” Bihari Mihály politológus egy sztorival jellemezte Eörsi emberi nagyságát: „A felelősségelméletről volt egy százoldalas kéziratom, amit odaadtam olvasni Sárközy Tamásnak. Később elmesélte, hogy a Jogtudományi Intézetben Eörsi odalépett hozzá, és megkérdezte, mit olvas. Sárközy röviden felelt: Bihari cikkét a felelősségről, és veled vitatkozik. Eörsi gyorsan elkérte a kéziratot, és két órára a szó szoros értelmében bezárkózott a szobájába. Amikor kijött, letette Sárközy elé a dolgozatot, és csak annyit mondott: neki van igaza.”
Jogász körökben jól ismert volt, hogy Eörsi Gyula és Világhy Miklós, a polgári jog két kiváló művelője, ki nem állhatta egymást, ezért felváltva vitték az egyetemi évfolyamokat. Noha alig beszéltek egymással, közösen írt tankönyveikből mind a mai napig tanulnak a joghallgatók. Bihari egyetemista korában rendszeresen beült Eörsi előadásaira, noha Világhy évfolyamára járt: „Az egyik legjobb, legszellemesebb előadónak tartottam. Nem ragaszkodott úgy a tankönyvhöz, a tematikához, mint Világhy, aki hozzá képest erősen tananyag-központú volt.”
Kevés színesebb egyéniséget ismert a magyar jogtörténet. Sokszor szellemes megoldásokkal kavarta fel a hazai jogi közélet állóvizét: megesett, hogy recenziót írt saját könyvéről Korsós Antal álnéven. És nem mindig kímélte magát. Tiszteletére, az 1980-as évek végétől, Sárközy Tamás ifj. Korsós Antal néven jelentette meg néhány munkáját. Legnagyobb nemzetközi sikerét 1980-ban a nemzetközi vételi jogi egyezményt megalkotó bécsi konferencia levezető elnökeként aratta. Az egyik szünetben – mintegy levezetésképpen – egyfelvonásos drámát írt a jogegységesítésről, amelyet az Amerikai Jogösszehasonlító Társaság egyik kiadványában publikáltak.
Eörsi Gyula a magyar jogásztársadalom egyik vezető egyénisége, a polgári jog és az összehasonlító jog nemzetközileg elismert, kiemelkedő kutatója és oktatója. – Fotó: Eörsi Mátyás családi archívumából
Tudományos munkássága átfogta a polgári jog egészét. Fő kutatási területe a gazdasági jog és az összehasonlító jog volt, de behatóan foglalkozott a tulajdonjoggal is. Monográfiák sorában tekintette át a polgári jog intézményeit: a tulajdonjog fejlődését, a szerződéses viszonyokat vagy a jogi felelősség kérdéseit. Fő művét, az Összehasonlító polgári jogot 1967-től 1975-ig írta. Ennek angol kiadása élénk külföldi visszhangot váltott ki, és ismertté tette a kelet-európai jogrendszereket a nyugati tudósok előtt is.
A polgári jog területén kifejtett munkásságáért 1978-ban Állami Díjat kapott, míg 1983-ban iskolateremtő tudományos és oktatási tevékenységéért Akadémiai Aranyéremmel tüntették ki.
Eörsi Gyula 1992. április 20-án, életének 70. évében hunyt el Budapesten. Személyében a magyar jogásztársadalom egyik vezető egyénisége, a polgári jog és az összehasonlító jog nemzetközileg elismert, kiemelkedő kutatója és oktatója távozott.
