“Az ügyvédi pályán kerülni kell a szédelgő feldicsérést, mindent, ami a jogkereső közönség megtévesztésére alkalmas” – vallotta Horváth Jenő ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, a Magyar Ügyvédi Kamara Örökös tiszteletbeli elnöke. Ő volt a kulturált úriember megtestesítője az ügyvédi pályán, akitől még ma is igen sokat tanulhatunk szeretett hivatásáról.
Horváth Jenő Fehérgyarmaton (Kelet-Magyarország) született 1929. november 4-én. Édesapja orvos, belgyógyász tüdőspecialista, szenvedélyes hivatástudattal. Horváth Jenő – szülei akaratával is egyezően – szerette volna követni édesapja pályáját, de mivel az 1950-es évek sajátos „káderpolitikája” nem szimpatizált az orvosdinasztiák kialakításával, ez nem sikerülhetett. Hiába érettségizett kitüntetéssel 1948-ban, nem vették fel az orvosi egyetemre. „Átirányították” a jogi karra, ide pótfelvétellel bekerülhetett. A jogászi pályáról még másodéves korában is elkívánkozott. Az orvosi hivatás iránti vágy végigkísérte életét – már sikeres jogászként, egy hetvenedik születésnapjára írt versében is felrémlik a régi álom nosztalgiája.
Egyetemi tanulmányait a Rákosi-rendszer klasszikus időszakában végezte. “Én még találkoztam Eckhardt Ferenccel (jogtörténet), Marton Gézával (római jog) vagy Nizsalovszky Endrével (polgári jog). Ugyanakkor már jöttek az új, szocialista professzorok is, Szabó Imre, Kádár Miklós, Beér János, emellett társadalomfilozófiát Szalay Sándor, pénzügytant Timár Mátyás, a hetvenes évek pénzügyminisztere és miniszterelnök-helyettese adott elő. Megemlíthetném Szászy Istvánt is, aki már akkor jogösszehasonlítást végzett, vagy Beck Salamon sajátosan érdekes perjogi szemináriumait. De például a büntetőjogi anyagot eleinte Riesz Istvántól hallgattam, aki később nyomtalanul eltűnt. Annak idején az ilyen eltűnéseket nem nagyon magyarázták” – emlékezett vissza tanulámnyai idejére 2001-ben, ifj. Korsos Antalnak adott interjújában (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / Jogászportrék II.).
Horváth Jenő az egyetem befejezését (1952) követően ügyvédjelölt, majd – az ügyvédi-bírói szakvizsga letételét követően (1955) – 1956-ban ügyvéd lett.
“Valahogy az orvosi hivatás utózöngéjeként választottam rögtön az ügyvédi szakmát, amely akkor a jogászi pályák közül még csak az utolsó helyen állt. Az ügyvéd is éppúgy emberekkel foglalkozik, mint az orvos, embereknek próbál nehéz élethelyzetekben segíteni. Én sohasem éreztem magamban annyi erőt, hogy emberek tettei felett ítélkezzem, számomra a bírói-ügyészi pálya ezért eleve kiesett. Az ügyvéd egy kicsit pszichiáter, az ügyfél egy sajátosan „beteg” ember, akin segítem kell” – magyarázta pályaválasztását (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / ifj. Korsos Antal – Jogászportrék II.).
Pályáját egy olyan korban kezdte, amikor – a szocialista ideológia és a társadalmi közfelfogás szerint – nem volt “divat” jogásznak, még kevésbé ügyvédnek lenni. Az elöregedett hivatásrend tagjai javarészt nyomorogtak.
“Egyszerre udvaroltam egy lánynak egy mérnökhallgatóval. A szülei egyértelműen a mérnököt pártfogolták, hiszen milyen jövője lehet egy jogásznak?” – idézte fel ifj. Korsos Antalnak saját tapasztalatait.
“A fiatalabbak már az 1950-es évek elején elvándoroltak a közigazgatásba, vagy elmentek vállalati jogtanácsosnak. Ez utóbbi biztosabb és jobb jövedelmet adott, mint az ügyvédkedés. Az öregebbek nem tudtak hová menni, agyonadóztatva, ügyfélhiányban ténylegesen nyomorogtak. Nem véletlen, hogy elégedetlenségük 1956-ban elemi erővel robbant ki. Ezt azután kemény megtorlás követte. Az 1957-es tömeges felülvizsgálat során mintegy 2000 ügyvédet szűrtek ki (Budapesten az ügyvédi létszám kb. 800-ra csökkent), mégpedig olyan bizottságok, amelyeknek csak formálisan volt egy ügyvéd tagjuk. Az ügyvédi önkormányzatot felfüggesztették. A mi irodánkban 1956 októbere előtt 14 ügyvéd volt, 1958 januárjában hatan maradtunk.” (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / ifj. Korsos Antal – Jogászportrék II.)
A kádár-korszakban, az 1960-as évek közepétől lassan visszakapta az ügyvédi szakma a becsületét és társadalmi megbecsültségét. Horváth Jenő 29 éves korára – az ország talán legfiatalabb ügyvédjeként – a kor egyik legjobb ügyvédi munkaközösségének – a fő utcai 29-esnek- a vezetője lett. A munkahelyeit tekintve “nem volt csapodár természet” – 1990-ig, a 29-es felbomlásáig a Fő utcában maradt.
Az ügyvédi közéletnek már fiatalon fontos tagja: 1959-ben a Budapesti Ügyvédi Kamara titkára, majd 1974-ben Gárgyán Tibort váltotta az elnöki székben.
“Mindig szerettem volna tenni az ügyvédségért. Jól éreztem magam a kamarában, ahol végigjártam a szamárlétrát, míg országos elnök lettem. Ügyvédként sosem volt előnyöm kamarai funkciómból, inkább hátrányos volt, mert rengeteg időt elvesz az ügyfélfogadástól. Ha viszont az ügyfélen éreztem, hogy hozzám nem mint ügyvédhez, hanem kamarai vezetőhöz jött, akkor az ügyét nem vállaltam.” (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / ifj. Korsos Antal – Jogászportrék II.)
1985 és 1990 között országgyűlési képviselő. “Ez akkor még aligha volt politikai karrier, hiszen a parlament évente ha négy-hatszor ülésezett. (Ez csak 1988-89-ben változott meg.) Ugyanakkor a jogalkotási folyamat technikáját tekintve igen sokat tanulhattam, például az első adózási törvényeknél vagy a társasági törvénynél.” (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / ifj. Korsos Antal – Jogászportrék II.)
Soha nem gondolt arra, hogy teljesállású politikus legyen.“Az ügyvédi pályát semmiképpen sem akartam feladni – ügyvéd akartam maradni”– emlékezett vissza képviselői ténykedése befejezésére.
1989-től az Országos Ügyvédi Tanács, mai nevén a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. Négy cikluson át, egészen 2006-ig állt a MÜK élén.
Az ügyvédi tevékenység Horváth Jenő számára mindigis több volt egy egyszerű foglalkozásnál – szakmáját hivatásnak tekintette, ekként gyakorolta. Nem tartotta helyes iránynak, hogy miután a rendszerváltást követő évtizetben az ügyvédi kar gazdaságilag megerősödött, a 2000-es évek elején elkezdtek vállalkozási tevékenységként tekinteni az ügyvédkedésre. Ha vállalkozási tevékenységgé “fokozzuk le” az ügyvéd munkáját, “az eltüntetheti a hivatás etikai tartalmát” – hangsúlyozta.
“Az ügyvédi tevékenységnek vannak gazdasági-vállalkozási elemei, de ez olyan vállalkozás, amelynek speciális – az ország igazságszolgáltatásához kapcsolódó – közérdekű elemei is vannak. Az ügyvédi tevékenység sajátos hivatás. Az ügyvédi szakmán belül lehet specializálódás, például kereskedelmi jogi szakértő vagy bűnügyi védő stb. De az ügyvédi kar egységét fenn kell tartani” – vallotta.
Horváth Jenő az ügyvédi működéssel, a joghézagok és jogi ‘kiskapuk’ kihasználásával kapcsolatban kiemelte: “A határ a jogszerűség, az ügyvédi tanácsadó vagy iratszerkesztő tevékenységnek a törvény keretén belül kell maradnia. Ugyanakkor hangsúlyozni kell azt is, hogy a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni, a joggal való visszaélés éppúgy jogellenes, mint az a magatartás, amely konkrét szabályba ütközik. Ügyvéd nem támogathat joggal való visszaélést. Egyébként azonban az ügyvédnek ki kell használnia minden jogszerű lehetőséget ügyfele érdekében.” (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / ifj. Korsos Antal – Jogászportrék II.)
Az ügyvédi megjelenésekkel, így a szakmai reklámtevékenységgel kapcsolatban is kiemelkedően fontosnak tartotta a valósághoz való hűséget és a tárgyilagosságot. “Az ügyvédi pályán kerülni kell a szédelgő feldicsérést, mindent, ami a jogkereső közönség megtévesztésére alkalmas” – hangsúlyozta.
A MÜK örökös tiszteletbeli elnöke szerint az igazságszolgáltatás bármely szereplőjének lejáratása az egész igazságszolgáltatás tekintélyét sérti, ezzel “az igazságszolgáltatási folyamat minden résztvevőjének tisztában kell lennie” – emelte ki. A jogi hivatásrendek egymás iránti kölcsönös tisztelete, a másik hivatás problémáinak jobb megértése érdekében Horváth Jenő célszerűnek tartotta volna, ha a hároméves gyakorlati időből az ügyvédjelölt egy évet bíróságon, illetve ügyészségen is eltöltene fogalmazóként, a bírósági-ügyészségi fogalmazó pedig egy évig ügyvédjelölt volna. “Jobban felfogná egy bíró, hogy az ügyvédnek sincs kolbászból a kerítés, és egy ügyvéd is jobban megbecsülné a bírói döntés felelősségét” – mondta.
Horváth Jenő címzetes egyetemi tanár, az ELTE Polgári eljárásjogi tanszékén oktatott.
“Nagyon helyes, ha egy ügyvéd részt vesz a jogi felsőoktatásban, vagy tudományos tevékenységet folytat.” – vallotta. “Nagyon örülök, ha ügyvédekből híres egyetemi tanárok lesznek – lásd például Beck Salamont. Az is örvendetes, ha jogtudósok kiegészítő jelleggel korlátozott ügyvédi praxist fejtenek ki. Ugyanakkor annak nem vagyok híve, hogy főfoglalkozású professzorok állandósult ügyvédi tevékenységet folytassanak, hiszen ez az egyetemi munkájuk elhanyagolására vezethet.” (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / ifj. Korsos Antal – Jogászportrék II.)
Horváth Jenő háromszor nősült, mindhárom házasságából egy-egy gyermeke született. Harmadik felesége jogász, ismert ügyvéd volt.
“Sohasem tagadtam, hogy kedvelője vagyok a szép nemnek. 1944-45-ben kevés ember várta úgy a bombázást, mint én Egerben – akkor ott voltunk -, mert a légópincében csókolózhattam egy lánnyal. Egyébként 18 éves koromban Fehérgyarmaton egy jósnő megjósolta, hogy nem orvos, hanem jogász leszek, és háromszor fogok nősülni” – mesélte az ifj. Korsos Antalnak a 2001-ben adott interjúban.
Második házasságából született fia jogász lett, akivel aztán közösen vittek ügyvédi irodát a Várfok utcában. Még 70-es éveiben is aktívan élt ügyvédi hivatásának.
Számos ügyvédi és állami kitüntetésben részesült. 2007-ben a Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége az Örökös tiszteletbeli elnök – kitüntető címet adományozta egykori elnökének, aki “maradandóan hozzájárult az ügyvédség és a Magyar Ügyvédi Kamara társadalmi presztízsének megerősítéséhez”.
Horváth Jenő 2021. decemberének utolsó napján, 93 éves korában hunyt el.
Kifogástalanul szabott angol szövetruhákat viselő idős gavallér, a kulturált úriember megtestesítője az ügyvédi pályán. Pedánssága, rendszeretete, kötelezettségtudata közismert – rajzolta meg Horváth Jenőt olvasóinak ifj. Korsos Antal 2001-ben a Mozgó Világ hasábjain. Utószavát így zárta:
“Fiatal ügyvéd kolléga mondta az ügyvédi kamara előszobájában. Horváth Jenő? Kicsit merev fazon, de ha valakitől meg lehet tanulni az ügyvédi szakmát, úgy tőle minden megtanulható. Ami pedig a róla készült festményt illeti a falon, ideje lenne levenni, mert ilyen öreg arca húsz év múlva sem lesz.”
