Mégsem sértette meg a médiatörvényt a március 15-én sugárzott Orbán-interjúval a Magyar Rádió – állapította meg második nekifutásra az ORTT Panaszbizottsága, alapjaiban változtatva meg az előző eljárásban hozott döntést.
Author: vbala (Veres Balázs )
Megtarthatják a melegfelvonulást Budapesten
Tudomásul vette a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy július 5-én melegfelvonulást tartsanak a fővárosban; ezt azt követően közölte a rendőrség a honlapján, hogy csütörtökön egyeztettek a melegfesztivált szervező Szivárvány Misszó Alapítvány képviselőivel.
Fogyasztóvédő mérőórát a konyhába!
“Az európai energiafogyasztók jogainak érvényesítés terén hozott jelentős előrelépés, hogy az Európai Parlament elfogadta az Energiafogyasztók Chartáját, hiszen ezek a jogok első ízben szerepelnek egyetlen dokumentumban. A charta segítségével a jogaikat gyakorló fogyasztók ezentúl például tájékozottabban választhatják ki a szolgáltatókat is” – mondta Herczog Edit EP képviselő 2008. június 19-én Strassbourgban.
A Nestlé megveheti a Balaton szeletet
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Nestlé-csoport a Győri Keksz Kft-től megvásárolhassa annak Balaton-üzletágát.
A Magyar Gárda következő tárgyalása
A Fővárosi Bíróság a mai napon az előtte folyamatban lévő, a Fővárosi Főügyészség által a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület ellen társadalmi szervezet megszüntetése miatt indított polgári peres eljárás soron következő tárgyalásról közleményben tájékoztatta a sajtó munkatársait és az érdeklődőket.
Ferrari jobban védené a gyalogosokat
Az EU-ban becslések szerint jelenleg évente több mint 8 ezer gyalogos és kerékpáros hal meg, 300 ezer pedig megsérül. Az EP most elfogadta Francesco Ferrari jelentését, amely az eredeti terveknél korábban tenné kötelezővé egyes új gyalogosvédelmi technológiák, mint például a fékrásegítő alkalmazását.
Az EP elfogadta az illegális bevándorlók visszatéréséről szóló irányelvet
Az Európai Parlament megszavazta az illegális bevándorlók visszatérésének uniós szabályozásáról szóló irányelvet, amelyről korábban egyeztettek az EP és a Tanács képviselői. Az irányelv – amely az első lépés a közös bevándorlási politika felé – az önkéntes visszatérésre helyezi a hangsúlyt, meghatározza az őrizet maximális hosszát, és jogi garanciákat nyújt.
Takács Imre munkajogi helyzete
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Sajtóirodája Takács Imrének, az Iparművészeti Múzeum korábbi főigazgatójának munkajogi helyzetéről tájékoztatott.

Konszolidálódik az angol ügyvédi piac
A jogszabályi környezet változása miatt az angol ügyvédi irodák jelentős része partnerségi megállapodásokkal igyekszik majd megvédeni piaci helyzetét, ami hosszú távon a kis irodák felmorzsolódását eredményezheti.

Nem lesz azonnali EU-válasz az ír „nem”-re
Ha a tagállamok egyelőre nem is fogadnak el konkrét kilábalási tervet, kitartanak a Lisszaboni Szerződés mellett.