Be kell fizetnie a be nem szedett vizitdíjat, 327 ezer forintot a kamatokkal együtt a felperes egészségbiztosító részére annak a kunhegyesi fogorvosnak, aki a 2007-es bevezetés óta ezt a pénzt nem kérte el betegeitől – mondta ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság szerdán, nem jogerős ítéletében.
Author: vbala (Veres Balázs )
Első fokon pert nyert a MÁV ellen a Magyar Narancs – ki kell adni a cargo eladásáról szóló szerződést
Tizenöt napon belül ki kell adnia a Magyar Narancs számára a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.-nek a MÁV Cargo és a Rail Cargo Austria-GYSEV Zrt. konzorcium között létrejött részvény-adásvételi szerződést; a Fővárosi Bíróság előző nap született, elsőfokú, nem jogerős ítéletéről Bojtár B. Endre, közölte szerdán a hetilap főszerkesztője.
KMKF: ősszel a az Országgyűlés elé kerülhet a nemzeti együttműködésről szóló törvény
Ősszel az Országgyűlés elé kerülhet a nemzeti együttműködésről szóló törvény, amelynek normaszövegét előzetesen egyeztetik a parlamenti frakciókkal is – hangzott el a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) állandó bizottságának plenáris ülése után tartott sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
Az Alkotmánybíróság június 23-24-i teljes ülésének napirendje
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése elé kerül az a határozattervezet, amely a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf. 21.483/2003/1. sz. jogerős végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panasz vizsgálata tárgyában készült.
Megszűnt az orvoslátogatói díj – az Ab alkotmányellenesség miatt megsemmisítette a gyógyszergazdaságossági törvény egy részét
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a gyógyszergazdaságossági törvény orvoslátogatói díjra vonatkozó passzusát a szerdai nappal; a jogalkotónak ugyanakkor módja van a kérdést az alkotmányossági követelményeknek megfelelően szabályozni, azaz a gyógyszerlátogatói díj nem eleve alkotmányellenes.
Az ombudsman szerint törvénysértő a szemétszállító cégek “készletező” adatgyűjtése
Jogellenes, ha a közszolgáltató a törvényben előírtnál több adatot kér a közüzemi szerződésben – állapította meg Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
Szájer József az uniós jogszabályok végrehajtásának ellenőrzéséről
Az EU-jogszabályok végrehajtását kísérő „komitológia” demokratikusabbá tétele a célja annak a jogszabálycsomagnak, amelynek parlamenti felelőse Szájer József. Az általa jegyzett jelentések az „ellenőrzéssel történő szabályozási eljárás” bevezetésével foglalkoznak. Ezek közül ötöt fogadtak el kedden.
Legfelsőbb Bíróság: Révész Máriusznak és a Fidesznek fizetnie kell Mayer Arankának
Révész Máriusznak és a Fidesznek fél millió forint nem vagyoni kártérítést és kamatait kell megfizetnie Mayer Arankának – ezt állapította meg felülvizsgálati eljárásában szerdán a Legfelsőbb Bíróság (LB) abban az ügyben, amelyben Mayer Aranka perelte be a politikust és a pártot, mert egy 2006. augusztusi sajtótájékoztatón az hangzott el, hogy részt vett egy Orbán Viktorral...
Úton közös európai menekültügyi és bevándorlási politika felé
Európa növekvő munkaerőigénye, valamint az illegális bevándorlók okozta nyomás csökkentése érdekében az Európai Bizottság tegnap egy hosszú törvényhozó folyamatot indított útjára, mely hosszú távon lefektetheti a közös bevándorlási politika alapjait.
Doktorandák és doktoranduszok első versenyjogi konferenciája
2008. június 20-án megrendezésre kerül a ‘Doktorandák és doktoranduszok első versenyjogi konferenciája’.