Az iszlámista szervezők számára az internet a legfontosabb kommunikációs eszközzé vált; az interneten szerveződő terrorista csoportok elleni fellépés azonban számos kérdést vet fel – jelentette ki Rainer Griesbaum, a karlsruhei szövetségi legfőbb ügyész állandó helyettese az Ügyészek XI. Nemzetközi Fórumán, hétfőn Budapesten.
Kategória: hír
Könnyítések a németországi munkavállalásban
A német gazdaságot sújtó szakemberhiány miatt a berlini kormány úgy döntött, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb számban teszi lehetővé magasan képzett külföldiek bevándorlását. Az új tagállamok diplomásai számára jelentős könnyítést jelent, hogy a továbbiakban a munkavállalási engedély kiadása előtt nem vizsgálják a munkaerőpiaci helyzetet.
Uniós összefogással keresnék az eltűnt gyerekeket
Az Európai Parlament elnöke a következő ülésszakon hirdeti ki azt azEP-képviselők többsége által aláírt írásbeli nyilatkozatot, amely egy,gyermekek eltűnéséről értesítő rendszer kidolgozására és szorosegyüttműködésre szólítja fel az uniós tagállamokat.
Repülőjegy-foglalási rendszerek: erősebb verseny, alacsonyabb árak
Az Európai Parlament első olvasatban tárgyalja az utazási irodák által használt számítógépes repülőjegy-foglalási rendszerekre vonatkozó szabályok felülvizsgálatát és egyszerűsítését. A szakbizottsági képviselők szerint a változtatások után fokozódik a versenyt, és így alacsonyabbak lesznek az árak. A rövid repülőutak alternatívájaként vonatjegyet is fel kellene kínálni.
Tények a Microsoft ügyről
A közvéleményt élénken foglalkoztatja az úgynevezett Microsoft-ügy. Komoly vitákat váltott ki ugyanis, hogy a megfelel-e a törvényi előírásoknak az a 25 milliárd forintos ajánlati felhívás, amelyet „Microsoft, vagy azzal egyenértékű” szoftverek forgalmazói számára írtak ki. Az ügy egyik főszereplőjeként a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fontosnak tartja a nyilvánosság elé tárni az eddig történteket.
Javaslatok a statisztikai kód (TEÁOR) bejelentésére irányadó hatályos szabályozás egyszerűsítésére
Az Igazsűgügyi és Rendészeti Minisztérium 2008. augusztus 28-án hivatalos honlapján közzétette a statisztikai kód (TEÁOR) bejelentésére irányadó hatályos szabályozás egyszerűsítésére vonatkozó javaslatait.
A köztársasági elnök fogadta az Alkotmánybíróság új elnökét
Sólyom László köztársasági elnök pénteken bemutatkozó látogatáson fogadta Paczolay Pétert, az Alkotmánybíróság új elnökét.
Az Európai Közösségek Bíróságának munkaprogramja (2008.09.01-2008.09.05)
A nyári vakáció után véget ért az ítélkezési szünet az Európai Bíróságon. A szeptember 1-jétől szeptember 5-ig tartó munkahéten számos érdekes ügy kerül a bíróság napirendjére
Írországi népszavazás: véget nem érő kötélhúzás?
Az ír kormány határozottan visszautasította, hogy már folyamatban lennének az újabb népszavazás előkészületei a Lisszaboni Szerződés írországi ratfikálásáról.
Herczog Edit szerint az uniós jogszabályok egyértelműen fogalmaznak a sárga csekkek ügyében
A képviselő az Európai Parlamentben jelenleg tárgyalt telekommunikációs jogszabálytervezethez olyan módosító indítványt szerkeszt, amely elejét veheti a további kettős számlázásnak. A hasonló esetek azonban a jelenlegi, általános szabályozás betartásával is elkerülhetőek, ha a szolgáltatók a számláikhoz egységesen átlátható és világos részletezést csatolnak.
Kevesebb szabálytalanság a Szigeten
A Kánikula Kommandó kedvező tapasztalatokat szerzett a fogyasztóvédelmi ellenőrzések során az idei Sziget Fesztiválon. A társhatóságok is sokat tettek azért, hogy minden korábbinál tisztább környezet, biztonságosabb körülmények és az előírásokat tiszteletben tartó szolgáltatók várták az ifjúsági rendezvény látogatóit – mondta Kondorosi Ferenc, az Új Rend és Szabadság kormánybiztosa a kormány részére most elkészült tájékoztató tapasztalatait összegezve.
Szigorodó fogyasztóvédelmi szabályok szeptember 1-től
A fogyasztóvédelmi hatóságnak is lehetősége lesz a jogsértő üzletek ideiglenes bezárására szeptember 1-től, míg az illegális húsüzemek akár kétmilliárd forintos bírságra is számíthatnak – mondta Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön a jövő hónap elejétől életbe lépő fogyasztóvédelmi szabályokról.