Kategória: hír

Életveszélyes kődobálás Székesfehérváron

A székesfehérvári városi bíróság nem rendelte el a kedd este Székesfehérvárott történt kődobálás gyanúsítottjainak, hat fiatalnak az előzetes letartóztatását; a határozat nem jogerős – közölte pénteken a Fejér Megyei Bíróság szóvivője.

Megsemmisítette a tatabányai népszavazás egyik kérdését a bíróság

A városi bíróság elsőfokú ítélete szerint nem írható ki népszavazás Tatabányán arról, létesüljön-e a városban 50 megawattnál nagyobb erőmű, de arról igen, hogy épülhet-e a városban hulladékégető – tájékoztatta a városi bíróság ügyeletes bírája, Hamvas Béla pénteken az MTI-t.

Elnapolták az ítélethirdetést a Kulcsár-ügyben

A vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezését követően augusztus 28-ra napolták el az elsőfokú ítélet kihirdetését a Kulcsár-ügyben a Fővárosi Bíróságon pénteken.

A Kulcsár-ügy kronológiája

Várhatóan hamarosan ítéletet hirdet a Fővárosi Bíróság Kulcsár Attila és 23 vádlott-társának 2006 májusában kezdődött büntetőperében, akiket többek között sikkasztással, pénzmosással, vesztegetéssel, orgazdasággal és bűnpártolással vádolnak.

Mégsem lesz ítélet ma a brókerperben?

Bár a Fővárosi Bíróságon még a múlt héten is tényként kezelték a pénteki ítélethirdetést Kulcsár Attila és társai ügyében, de csütörtökön már olyan hírek érkeztek, hogy Varga Zoltán bíró megvárja az ügyészség várhatóan pénteki döntését Kerék Csaba ügyében, aki hamis vádért feljelentette Kulcsár Attila ügyvédjét – írja a Népszabadság.

Ombudsman: a szlovák rendszám nem ok, hanem tünet

A hátrányos megkülönböztetés veszélyét hordozza magában, hogyha a Vám- és Pénzügyőrség csak a Szlovákiában regisztrált autók üzembentartóit vizsgálja, a Magyarországon más külföldi rendszámmal használt járművek üzembentartóit nem ellenőrzi. A szlovák és egyéb külföldi rendszámok megjelenése valójában tünet, a kiváltó körülményeken pedig az illetékesek az ombudsman korábbi ajánlása nyomán se enyhítettek.

Draskovics: novembertől felgyorsulhatnak a hatósági eljárások

Novembertől várhatóan felgyorsulnak a hatósági eljárások, egy készülő kormányrendelet értelmében ugyanis több esetben nem lesz szükség hatósági engedélyeztetésre, csupán bejelentésre – közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

Rasszizmussal vádolja az ENSZ Ausztriát

Az ausztriai bevándorlók elleni rendőri túlkapásokra és a kétnyelvűségről szóló határozat be nem tartására is felhívta a figyelmet az ENSZ fajüldözés-ellenes bizottsága.

Elfogadta az eurótörvényt a szlovák kormány

Jóváhagyta az euróra való áttérésről szóló törvény tervezetét a szlovák kormány szerdán – a jogszabályt még a parlamentnek is szentesítenie kell. Az új törvény alapján további 38-at módosítanak, bővítenek.