A Gazdasági Versenyhivatal a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt indult versenyfelügyeleti eljárásában 2008. július 30-i keltezéssel meghozta végzését, amelyben az eljárást megszüntette.
Kategória: hír
Folytatódnak az egyeztetések a magyar menekülthelyzetről
Folytatja az egyeztetést az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a magyar szervekkel azért, hogy javuljon a magyarországi menekültellátás – közölte Szobolits Andrea, a szervezet munkatársa szerdán. Az UNHCR augusztus elején erősen kritizálta Magyarországot a menekülttáborokban tapasztalt rossz viszonyok miatt.
Együttműködési megállapodás az NHH és az ORTT között
A két intézmény együttműködésének kereteit rögzítő megállapodást írt alá Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke és Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) vezetője szerdán Budapesten.
Lévai Katalin ügyészségi vizsgálatot kér a Móricka-képregény ügyében
Lévai Katalin európai parlamenti képviselő, az EP Szocialista képviselőcsoportjának romaügyi szóvivője levelet írt a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjének Dr. Sódor Istvánnak, melyben kifejtette, hogy a Móricka című vicclap legújabb számában megjelent képregény véleménye szerint alkalmas a roma lakossággal szembeni gyűlöletkeltésre.
Jól képzett, nyelveket beszélő fiatal jogászokat vár a piac
Joghallgatók és frissen végzett jogászok számára hirdet nemzetközi esszéíró pályázatot a Schönherr, Ausztria és a közép-kelet-európai régió élvonalbeli jogi szolgáltatója. A „SCEEEC 08” elnevezésű, 5000 euró díjazású pályázatra magyar egyetemisták és pályakezdők jelentkezését várják a szervezők, a román, szerb, ukrán és bolgár pályázók mellett.
Az Európai Unió elítéli az iráni Evin börtönben végrehajtott halálbüntetéseket
Az elnökség az Európai Unió nevében tett nyilatkozatot az iráni Evin börtönben 29 személyen végrehajtott halálbüntetésről. Az Európai Unió a leghatározottabban elítéli, hogy az iráni Evin börtönben 2008. július 27-én vasárnap kivégeztek egyidejűleg 29 személyt.
Hír TV-ügy: hamis vád miatt nyomoznak a fővárosi ügyészek
A Budapesti Nyomozó Ügyészség hamis vád miatt nyomoz az egyik Hír TV-s riporter, valamint Helmeczy László ügyvéd feljelentése alapján; gyanúsítottat még nem hallgattak ki – derül ki Ihász Sándor fővárosi főügyésznek a Hír TV munkatársai által nyilvánosságra hozott állítólagos drogüggyel kapcsolatban az MTI-nek kedden elküldött válaszleveléből.
Segélyért munkát – minisztériumi válasz Füzesabonynak
A szociális és munkaügyi tárca az Út a munkába program keretében képzeli el a szociális törvény módosítását – tolmácsolta a minisztérium álláspontját kedden sajtótájékoztatón Laminé Antal Éva, Füzesabony polgármestere.
A fekete foglalkoztatás nyáron sem tart szünetet
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség az első félév során 252964 fő szabálytalan foglalkoztatását tárta fel. Ezen belül a 40521 fő feketemunkás alkalmazására derült fény. A nyáron jellemző idénymunkák megjelenésével tovább szaporodik a munkaszerződés és bejelentés nélkül foglalkoztatottak aránya.
Sziget 2008 – könnyűzene és nehéz témák, ombudsmanra hangolva
Hagyomány, hogy a Szigetre az Országgyűlési Biztosok Hivatala is kiköltözik, és nem csak azért, hogy meghallgassa a fiatalok állampolgári panaszait. A szigetlakóknak és a napi látogatóknak “hangszerelt” programokat szerveznek, legtöbbször a Civil Szigeten felvert ombuc-sátorban, olykor pedig a Civil Színpadon.
Egy apró sziget akadályozza a Lisszaboni Szerződés ratifikációját
A 27 000 lakosú autonóm finn szigetcsoport, a zömében svéd nyelvű Aland komoly fejfájást okoz az északi ország kormányának, hiszen csak speciális engedmények fejében hajlandó hozzájárulni a Lisszaboni Szerződés ratifikációjához.
Szigorúbb drogpolitikát javasol a Kisgazda Ifjúsági Tagozat
A jelenleginél szigorúbb büntetéssel riasztaná el a drogfogyasztástól a fiatalokat a Kisgazda Ifjúsági Tagozat – közölte Chladek Tibor, a tagozat elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.