Kategória: hír

„A gyermekek védelemhez fűződő joga”: a Bizottság pályázatot hirdet az Európai Unió ifjúsága számára

„A gyermekek védelemhez fűződő joga” – ez a címe annak a pályázatnak, amelyet ma, 2008. július 31-én hirdetett meg Jacques Barrot, az Európai Bizottság jogérvényesülésért, szabadságért és biztonságért felelős alelnöke. A 10–18 éves európai gyermekeket és fiatalokat plakátkészítésre hívják fel a gyermekek Európai Unión belüli védelméhez fűződő joga kapcsán. A pályázat célja, hogy Európa ifjú polgárai jobban megismerjék e jogukat, és hatékonyabban kiállhassanak mellette.

Erdogan fellélegezhet

Az Európai Unió vezetői szerdán (2008. július 30.) üdvözölték a török alkotmánybíróság azon döntését, melyben az előzetes híresztelések ellenére mégsem tiltotta be a török kormányzó Igazság és Fejlődés Pártját (AKP). A döntéssel jelentős akadály hárult el a török csatlakozási tárgyalások útjából.

Egyedülálló klímavédelmi csomagról tárgyal Európa

Az Európai Unió minden egyes lakosának heti három eurójába kerülne annak a 2020-ig szóló átfogó klímavédelmi és zöldenergia-csomagnak a végrehajtása, amelyet január 23-án fogadott el az Európai Bizottság. A javaslatról a szlovén elnökség alatt kezdődtek meg a tárgyalások, amelyek várhatóan a francia félév végén eredményeznek majd kompromisszumot.

Mozgalmas félév a bel- és igazságügyi területeken

2008 elejére is érvényes volt, hogy az EU-integráció egyik legprosperálóbb területe a bel- és igazságügyi együttműködés. Teljessé vált a Schengen-bővítés és összeállt a leendő EU-bevándorlási paktum fő anyaga. Mindeközben egy miniválságon is sikerült úrrá lenni, amit az amerikai vízummentesség ügye váltott ki és a romániai romák bevándorlása miatt Róma átmenetileg felvetette a határellenőrzés helyreállítását is.

Magyarország szorgalmazza az új határforgalmi megállapodást Szerbiával

A magyar rendőrség szükségesnek tartja és szorgalmazza, hogy minél előbb megszülessen az új határforgalmi egyezmény Szerbiával; amíg ez nem készül el, az 1973-as, az EU-szabályokkal nem összeegyeztethető, korszerűtlen megállapodások vannak hatályban – mondta el Samu István vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese az MTI-nek. A Külügyminisztérium is szorgalmazza a határforgalmi egyezmény megkötését.

Nem vonja vissza a segélyezésre vonatkozó rendeleteit Monok

Nem vonja vissza a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok képviselő-testülete azon rendeleteit, amelyeket az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal több területen is törvénysértőnek talált – mondta Monok független polgármestere szerdán.