Romano Prodi, az EU-kormány elnöke népszavazást tartatna az EU-tagállamokban a tagság megerősítéséről, s az új szerződésnek szerinte tartalmaznia kellene egy passzust a “kölcsönös segítségnyújtásról”.
Kategória: hír
Bérharcra készek a rendvédelmiek
Nem született megállapodás a rendvédelmi szervek érdekképviseletei és a kormány között a pénteki tárcaközi érdekegyeztető fórumon. A szakszervezetek továbbra is elégedetlenek az általuk képviseltek anyagi megbecsülésével, kifogásolják továbbá, hogy a találkozón a miniszterek helyett a minisztériumok helyettes államtitkárai jelentek meg.
Célegyenesben a Zalatnay-per
Sértetti tanúk meghallgatásával folytatódott a Zalatnay Sarolta énekesnő és öt társa ellen több tízmilliós csalás vádja miatt indított büntetőper a Fővárosi Bíróságon (FB) hétfőn.
Kettős csatlakozási végjátékra számítanak az EU-ban
Miközben hétfőn a dán elnökség még egyszer – immár külügyminiszteri szinten is – kétoldalú megbeszélések során igyekszik felmérni a tagjelöltek “feladhatatlan” igényeit, brüsszeli diplomáciai körökben lényegében eldőlt adottságnak tekintik, hogy a költségvetési vonzatú kérdésekben a tárgyalás egyelőre lezárult, és minden további előrelépés már csak Koppenhágában érhető el.
A bíró a Microsoftot Tonya Hardinghoz hasonlította
J. Frederick Motz bíró szerint a szoftveróriás úgy bánt el a Sunnal, mint 1994-ben a műkorcsolyázó Tonya Harding tette, amikor a barátját egy vasrúddal felszerelve riválisa, Nancy Kerrigan ellen küldte.
Lefülelt izraeli hacker
Az izraeli rendőrség az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve őrizetbe vett egy hackert, aki egy nagy, Egyesült Államokban működő cég számítógépes hálózatának biztonsági kódjait feltörve évek óta bizalmas adatokat gyűjtött a vállalat ügyfeleiről.
Magyar szakértők az Európai Bizottságba
40-50 jól fizető állást kínál magyar tolmácsoknak és jogászoknak az idén az Európai Bizottság, a következő négy évben pedig további 3-400-at tölthetnek be magyar szakemberek.
Kedden szavaznak az ügynöktörvényről
A héten a parlament nyolcórás időkeretben tárgyalja a jövő évi költségvetés újra megnyitott részletes vitáját. Miután a büdzsé fő számait már rögzítette az Országgyűlés, a keddi vitában csak fejezeten belüli átcsoportosítások mellett érvelhetnek a képviselők.
A Prestige bérlője nem fizet kártérítést
A Prestige tartályhajó rakományának legnagyobb része – mintegy 40-55 ezer tonna olaj – valószínűleg már a tengervízbe került. Francisco Álvarez Cascos közlekedési miniszter az Atlanti-óceán partjainál bekövetkezett katasztrófát “spanyol Csernobilként” jellemezte.
A BRFK vezetője a hajléktalanok segítésére utasította rendőreit
A hajléktalanok segítésére utasította a budapesti rendőröket Kökényesi Antal fővárosi rendőrfőkapitány.
Õrizetben egy eBay-s csaló
A kaliforniai kerületi ügyészség egy 27 éves fiatalembert, Chris Chong Kimet nagy összegű csalással és nem létező árverések rendezésével vádol, amellyel 170 vásárlót károsított meg az eBay ügyfelei közül.
Kétszeres büntetés a túlbuzgó légitársaságoknak
Az eddiginél kétszer nagyobb kártérítést kap a lefoglalt járatáról a légitársaság “túlbuzgóságából” lemaradt utas. Az EU döntött a repülésirányítás egységesítéséről is.