Kategória: hír

Antitröszt-per: fogynak a Microsoft ellenfelei

Folytatódik a Microsoft immár négy éve húzódó trösztellenes pere az Egyesült Államokban. Bár az eddigi felperesek többsége elfogadta a bíró korábbi döntését, egy amerikai állam fellebbezést nyújtott be.

Tesztelhetik a diákok a hallgatói információs központot

Tesztelhetik a diákok a hallgatói információs központ rendszerét a teljes körű megnyitás előtt, az érdeklődők december 13. és 20. között regisztrálhatják magukat – tájékoztatta a központ közleményben az MTI-t. A Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ a felsőoktatás résztvevői számára 2003. január 3-án nyitja meg kapuit. Az oktatási tárca háttérintézményének célja, hogy a hallgatókat, oktatókat, és kutatókat segítse az információk, a tudás megszerzésében. A tesztre jelentkezőket 30 számítógép várja, amelyekről korlátozás nélkül elérhetik a világhálót, és megismerkedhetnek az elektronikus információs szolgáltatás által ingyenesen közzétett tudományos keresőrendszerekkel. A tesztelésen résztvevők regisztrációja ingyenes és egy évig érvényes. Rohrböck Kinga, kommunikációs referens az MTI-nek...

Bíróság előtt az Elender feltörői

Kedden kezdődik az Elender internetszolgáltató szervereit közel három éve feltörő hackerek pere. A fiatal elkövetők szélsőséges esetben 12 év szabadségvesztéssel büntethetők.

Vasárnap véget érnek az EU-csatlakozási tárgyalások

Vasárnap este vége az alkunak. Amelyik országgal kiegyeztünk, az 2004-ben csatlakozik. Amelyik országgal nem egyezünk ki, az vár 2007-ig, és Romániával, valamint Bulgáriával együtt kerülhet be – fogalmazott kereken az Európai Unió soros elnökségét betöltő Dánia külügyminisztere.

Nem csak a Sláger Rádió nem fizet

A csak a tavalyi évre 1,5 milliárd forint tartozást felhalmozó Sláger Rádió mellett a legtöbb magyar nyelvű műholdas televízió is tartozik az ORTT-nek műsor-szolgáltatási díjjal. Szerintük az ORTT önkényesen terjesztette ki rájuk a törvény hatályát. Több jogvita már peres szakban van.

Gyilkos vagy münchauseni képességű hazudozó?

A fekete angyal büntetőperében várhatóan hétfőn hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Fővárosi Bíróság; perbeszédében az ügyész 10-15 év közötti fegyházbüntetést, a védő viszont felmentést kért.

Lemond az ORTT elnöke

Vasárnap este A Hét című műsorban Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke bejelentette, lemondott tisztségéről. Az elnök hangsúlyozta, lemondása gesztus értékű: azt kívánja jelezni, hogy a “média-rendszer alapjaiban sérült”, a médiahatáságnak nincs kellően széles jogköre, így képtelen ellátni feladatait. Körmendyt Ladvánszky György, a testület szocialista delegáltja követheti az elnöki székben.

Kormányfői egyeztetés Budapesten – Közös uniós stratégia

Pénzügyi-költségvetési kérdésekben egyeztetett álláspontot képviselnek az EU-csatlakozási tárgyalások végső szakaszában a visegrádi országok (V4). Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia miniszterelnöke erről tegnap állapodott meg Budapesten – írja a Népszabadság.

Újabb per előtt a Microsoft

Massachusetts állam nem nyugodott bele a Microsoft és az Egyesült Államok kormánya között született megállapodásba: benyújtja fellebbezését a bíróságra. Ha sikeres a fellebbezés, a Microsoft riválisai is újra támadásba lendülhetnek, hogy megtörjék a mamutcég dominanciáját a piacon.