Kategória: hír

Az ORTT bejegyezte a Hír TV-t

A médiahatóság kedden nyilvántartásba vette a Hír TV-t, így már nincsen akadálya annak, hogy az előző kormány szóvivője által vezetett médium megkezdje adását. Előzőleg Ladvánszky György, az ORTT szocialista delegáltja azt kezdeményezte a testületnél, hogy ne vegyék nyilvántartásba az új tévét, mert a becsatolt papírokból nem tudta megállapítani van-e elég pénze a sugárzásra, a működésre, illetve az évi 10 milliós műsorszolgáltatási díjra.

Per indul az Kazaa ellen az Egyesült Államokban

Úgy látszik az amerikai végrehajtást ténykedésében nem zavarja különösebben az az aprócska tény, hogy a világ nem egyenlő az Egyesült Államokkal. Õk bizony ennek ellenére ítélkezni akarnak minden, és midenki felett.

Januártól új rendőrkapitány Szegeden

A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vezetője lehet az új szegedi rendőrkapitány – értesült a HavariaPress. Dr. Kovács Mihály alezredest a megyei főkapitány javasolja a tisztségre. A szegedi rendőrség eddigi vezetőjét indoklás nélkül, december 15-ei hatállyal mentette fel Dr. Salgó László, országos főkapitány. A felmentés hátterében az állhat, hogy a kinevezésekor három év türelmi időt kapó Dr. Balogh Zoltán nem javította fel az elvárásoknak megfelelő mértékben a városi rendőrség munkáját, ezért a megyei vezetés nem látta biztosíthatónak a vele való további együttműködést. Az új kapitány januárban léphet hivatalba.

Új jegyzők az Országgyűlésben

Az Országgyűlés kedden – titkos szavazással – jegyzőnek választotta Balogh Lászlót (MDF), illetve Podolák Györgyöt (MSZP). Balogh Lászlóra 264 képviselő szavazott igennel és 19 nemmel. Podolák György esetében ez az arány 265:15 volt. Az MDF-es Herényi Károly frakcióvezetővé, a szocialista Juhászné Lévai Katalin pedig Hajdú-Bihar megyei közgyűlési elnökké választása miatt mondott le a jegyzői tisztről.

Szlovákia a módosított kedvezménytörvényt is ellenzi

Szlovákia alapvetően ellenzi a kedvezménytörvényt, a tervezett módosítással együtt is – jelentette ki Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő kedden Budapesten azután, hogy megbeszéléseket folytatott Medgyessy Péter miniszterelnökkel.

Félórás elsötétítés az RTL-nek és a TV2-nek

Fél órára felfüggesztette a az RTL KLub és a TV2 műsorát az Országos Rádió és Televízió Testület. A büntetést a Való Világ és a Big Brother című műsorokban bemutatott, nem elfogadható szexuális jelenetek miatt szabták ki. A határozat szerint a képernyőket vagy szerdán, vagy csütörtökön kell elsötétíteni. A Népszabadság érdeklődésére mindkét csatornánál közölték, hogy szerdán reggel bíróságtól fogják kérni az ORTT határozat felfüggesztését, majd megsemmisítését. Döntéséről az ORTT közleményt ad ki.

Büntetés a Pannon-frekvencián működő kalóznak

A Hírközlési Felügyelet (HíF) várhatóan még ezen a héten határoz arról, hogy a Pannon Rádió frekvenciáját jogosulatlanul használó másik rádió – amelyet a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány üzemeltet – beszüntetését kikényszeríti-e.

Zsarolt és fenyegetett a lakásmaffia

Fenyegetéssel és zsarolással szerzett ingatlanokat egy békéscsabai bűnszervezet. A lakásmaffia öt tagját köztük egy békéscsabai ügyvédet előzetes letartóztatásba helyezett a rendőrség. A két éve tartó bűncselekmény sorozatban a lakásmaffia tagjai zsarolással, fenyegetéssel szereztek nagy értékű ingatlanokat, autókat. A sértetteket gyakran több hétig fogva tartották, és azzal fenyegetőztek, hogy megölik őket, ha nem adják el lakásukat. A bűncselekményekben bűnsegédi részvétellel gyanúsítanak egy helyi ügyvédet, aki a szerződéskötéseket intézte, és a rendőrség szerint tudott arról, hogy a sértetteket fenyegetéssel veszik rá lakásuk eladására.

Decemberben döntenek a sorozás eltörléséről

Heteken belül a kormány elé kerül az önkéntes haderőről szóló törvényjavaslat. A jelenlegi tervek szerint 2006 márciusáig kell az átállni az önkéntes haderőre, de elképzelhető, hogy már korábban sem lesz szükség sorkatonákra.