Kategória: hír

Elkészült a Jura online kiadása

Elkészült a PTE-ÁJK tudományos lapjának internetes megjelenítése. A Jura 1994 óta szemeszterenként jelenik meg és egy-egy kiadása 10-15 cikket tanulmányt tartalmaz rendszerint a pécsi jogi kar oktatóitól, hallgatóitól, de persze másoknak is lehetőséget ad a szerkesztőség művének publikálásra, akár idegen nyelven is.

Változik az egyházak támogatása

Az Orbán-kormány döntése alapján januártól a népszámlálási adatok szerint kapnának támogatást az egyházak. Ez azt jelentheti, hogy a katolikusok 700 millió forinttal, a reformátusok pedig 40 millió forinttal kapnának több pénzt, mint idén. A többi egyház viszont kevesebb támogatást kapna.

29 személyt vettek őrizetbe kábítószerrel kapcsolatban

29 személyt vettek őrizetbe vasárnap délután kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt. A BRFK Közrendvédelmi Főosztályának munkatársai állampolgári bejelentés alapján megvizsgáltak a hatodik kerületben egy a Nyugati pályaudvar közelében lévő raktárt. Itt 29 személyt előállítottak és egy személygépkocsit szakértői vizsgálatra lefoglaltak. Az MTI értesülése szerint a rendőröket a közeli bevásárlóközpont biztonsági őrei riasztották, miután észrevették, hogy a raktárépület tetején emberek járnak.

Főügyészi vizsgálat a jászladányi iskolaügyben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség megállapítása szerint Jászladány jegyzője jogszerűen adta ki a helyi alapítványi általános iskola működési engedélyét, ugyanakkor a törvénysértőnek minősítette a megyei közigazgatási hivatal e tárgyban hozott megsemmisítő határozatát.

Pert indítanak Jánosi ellen az ISM felmentett

Pert indít a jó hírnév megsértése miatt Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter ellen Bodor András, az ifjúsági tárca volt közigazgatási államtitkára és Szabó László, a tárca volt helyettes államtitkára. A két volt államtitkár erről szombati közleményében tájékoztatta az MTI-t. A közlemény szerint Jánosi György egy júliusi sajtótájékoztatón azt állította, hogy a leváltott állami vezetők felmentési idejük alatt két heti, 30 ezer kilométer autózásról szóló benzinszámlát kívántak elszámoltatni a minisztériummal. A felmentett államtitkárok sérelmezik, hogy az őket méltatlan helyzetbe hozó vádakat a miniszter nem helyesbítette, holott erre levélben is kérték őt – derül ki a közleményben. Bodor András és Szabó...

Egyre kevesebb a cybertámadás

Egy brit cég tanulmánya szerint világszerte csökken a kormányzati számítógépek ellen indított (és nyilvánosságra hozott) elektronikus támadások száma. Ezen az sem változtat, hogy mindennaposnak számítanak a vérszomjas hackerek által meghódított szövetségi rendszerekről szóló hírek.

Roma antidiszkriminációs hálózat

Bárándy Péter szerint az egy évvel ezelőtt felállított Roma Antidiszkriminációs Ügyfélszolgálati Hálózat jó példa arra, miként ívelhet át a kormányzati ciklusokon egy valós probléma megoldására indított kezdeményezés.