Egy kitalált ország vezetője, aki mellesleg családapa és jó atléta, örömlányok társaságában mulat – ez kultúrájában erkölcsileg elítélendő, ugyanakkor a kitalált állam jogrendszere a bujálkodást nem bünteti – következmény tehát nincs. Erkölcs és jog mióta nem „egy szisztéma”? – tette fel a kérdést Erdő Péter bíboros egy, a témában megrendezett konferencián. Mit jelent, hogy erkölcsi szempontok rejtőznek a jogban? Hogyan működik a jog, és hogyan az erkölcs?

Ma a társadalom működését, az emberek életét több normarendszer fogja keretek közé. A jog és az erkölcs mellett illem- és udvariassági normák határozzák meg az emberek egymás közötti érintkezésének és nyilvánosság előtti viselkedésének a mintáit. Ez utóbbiak, mint a kötelező tisztelet normarendjei, hosszú ideig nem a jogon kívül helyezkedtek el, megsértésük jogi szankciót vont maga után. A külsődleges magatartások meghatározott irányokba történő formálására az illemnormák és az udvariassági normákon túl egy további normarend is hivatott: a divat, amely – Pokol Béla megfogalmazása szerint – „öltözködésünk és testi megjelenésünk szabályozása mellett egy sor szellemi szektorban a döntéseinket és választásainkat befolyásolja, meghatározott irányokba terelve azokat”.

A kezdeti időkben a még egységes normarendszer vallási parancsok és normák képében jelent meg. Idővel bizonyos – vallásilag közömbössé váló – szabályokat elhagytak, és csak akkor jelentek meg jogi normák képében, ha a fennálló közösség államot uraló csoportja számára fontosak voltak. Kezdetektől fogva voltak olyan, jogon túli magatartási szabályok, amelyek pusztán a közösség helyeslésén alapultak, és ezek megsértésekor sem a vallási testületek szankciói, sem az állam erőszaktestületeinek jogi szankciói nem léptek életbe, de a közösség egésze megvetéssel sújtotta e szabályok megsértését, így biztosítva ezek betartását. Az erkölcs elkülönülése a jogtól – mely jelenség először a rómaiaknál volt megfigyelhető – viszonylagos volt, hiszen az erkölcsi szabályok tekintélyes hányada jogi szabállyá transzformálódott, miközben egy másik részük jog nélküli erkölcsi norma maradt.

R. A. Posner az erkölcsöt a mások iránti (nemcsak emberek) kötelességek összességeként definiálja. A felcseperedő ember a szocializációja során folyamatosan magáévá teszi a társadalom által régebbi tapasztalatok alapján összegyűjtött, és helyesnek ítélt viselkedési szabályokat, és e szabályokból megjelenő absztrakt erényeket, mint például az áldozatkészséget, a bátorságot, a hűséges, a jóindulatot, a segítőkészséget. Más megközelítésben az erkölcsi normák a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.

A jog az állam által alkotott vagy elismert olyan általános magatartási szabály, amelynek érvényesülését az állam kényszerítő ereje biztosítja.

A két normarendszer azonban nem független egymástól, hiszen a jog olyan magatartások tanúsítását várja el, amelyek az erkölcs értékrendje szerint is követendőek, másrészt általában olyan viselkedést tilt, amelyet az erkölcs is. Georg Jellinek megfogalmazása szerint „a jog: etikai minimum”, a jognak erkölcsi tartalma van, saját előírásaiként tartalmaznia kell mindazt, ami egy erkölcsi rendszerben az etikai követelmények minimumának tekinthető.

Mind az erkölcsi, mind a jogi normák egy része a társadalom egésze, más részük kizárólag egy szűkebb kör magatartásának szabályait állapítják meg. A jogi normák hatóköre jellemzően szélesebb, mint az erkölcsi normáké, „sokakat akarnak elérni” és az általánosítás magasabb fokán állnak. Ezzel szemben az etikai előírások általában egy szűkebb közösséget céloznak és tartalmilag részletesebbek. Miskolczi Bodnár Péter szerint – aki Jellinek tételét erősíti − ez a különbség lehetőséget ad arra, hogy kialakuljon egyfajta munkamegosztás a jogi és etikai normák között, vagyis az etikai normák ráépüljenek a jogi követelményrendszerre, azt bizonyos körben további elvárásokkal bővítve. Példaként az üzleti életet említi, melynek megvannak a maga íratlan szabályai is, amelyek többnyire részletesebbek a jogi előírásoknál.

A jogszabályok időnként utalnak erkölcsi szabályokra, jogilag előírva az erkölcsös magatartást, vagy éppen megtiltva az erkölcstelenséget, azáltal, hogy negatív jogkövetkezményt fűznek hozzá. Ilyenek a Polgári Törvénykönyvnek a „jóhiszeműség és tisztesség” követelménye, „a semmis az a szerződés, amely nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik”, vagy „kitagadásnak van helye, ha a kötelesrészre jogosult erkölcstelen életmódot folytat” rendelkezései. Továbbá a büntetőjog házi fegyelmezési jog intézménye, valamint az Alaptörvénynek „a nagykorú gyermekek kötelesek a rászoruló szüleikről gondoskodni” előírása is – többek között – e körbe sorolandóak.

Darák Péter szerint „a bírói gyakorlat szégyenlősen közelít az erkölcshöz”. Alkalmazása mögöttes, akkor kerül fölhívásra, ha nincs jogszabályi rendelkezés, azaz „a szabály a fontos, nem az erkölcsi parancs” szemlélet érvényesül a bíróságokon. Pedig az olyan fogalmak, mint a „jóerkölcs” és „tisztesség” lehetőséget biztosítanak, mint a devizahitel szerződésekkel kapcsolatban indult perekben is, hogy olyan tényállási elemeket is figyelembe vegyenek, amelyre a jogalkotó esetlegesen nem gondolt.

Magyarország Alaptörvénye is kiáll az erkölcsi értékek mellett, hiszen elvárásként fogalmazza meg, hogy a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. Ez vezérelvként kell, hogy szolgáljon a jogalkalmazó számára is.

A jog érvényesülését – szemben az erkölcsi normákkal, melyek betartását a közösség értékítélete biztosítjaaz állami szervek differenciált eszközöket felhasználva végső soron kényszerrel érik el. Amíg az egyént egy erkölcsi szabály megsértéséért „csak” megvetéssel sújt a környezete, addig a jog be nem tartásáért súlyosabb következményekkel is – akár szabadságvesztéssel − számolhat a jogsértő. Azonban az etika eszközrendszere sem lebecsülendő, – ha nem is annyira kifinomultan, mint a jogi – lehetőségek tárházát biztosítja a vétkezővel szemben, alkalmas a ”büntetésre”. Ilyen lehet az üzleti életben egy etikai norma megsértésének a következménye, amely a társaságból való kizárásán át a teljes üzleti életből történő kirekesztésig is terjedhet.

Az erkölcs és a jog bizonyos mértékben szétválasztható, de a jog fundamentuma mégiscsak az erkölcs, ahogy Aquinói Szent Tamás fogalmazott: „az örök erkölcsi törvénybe ütköző szabály olyan, mint a hamis pénz”.