Mivel az OECD “károsan kedvezményes” adógyakorlatot folytató országnak minősíti Magyarországot, a kedvezmények fokozatos csökkentése, végül eltörlése látszik szükségesnek. Bár Magyarország nem számít adóparadicsomnak, Karsai Györgyi, a Pénzügyminisztérium nemzetközi pénzügyek főosztályának jogásza szerint szükséges a szigorítás. Az EU elvárásaihoz képest ugyanis még a 18 %-os társasági adó is alacsonynak számít. Hazánkban az off-shore cégek létjogosultságát az 1994-es társasági adótörvény módosítás teremtette meg. Off-shore státust az a cég kaphat az adóhivataltól, amelyet belföldön jegyeztek be, ugyanakkor külföldi tulajdonban van, formáját tekintve kft., vagy rt. Az ilyen cégnek 3 százalékos társasági adót kell fizetnie, iparűzési adót egyáltalán nem, forrásadóterhe pedig 5-15 százalék között változik. E cégek több milliárd dollár jegyzett tökét képviselnek, azonban csupán 100 milló forintos nagyságrendű adót fizetnek meg. A tervek szerint 2003-tól már nem lehet ilyen cégeket alapítani, a már meglévők pedig 2005 után vesztik el az eddigi kedvezményeket.