Egy most megjelent tanulmány szerint az e-kereskedők okultak a tavalyi hibákból, és idén már a vásárlók 92 százalékosan biztosak lehetnek benne, hogy rendben megkapják a weben keresztül rendelt árujukat. Az Andersen Consulting által csütörtökön közzéadott tanulmány szerint a karácsonyi bevásárlásukat online intézőknek 92 százalék esélyük van, hogy időben, gond nélkül megkapják a neten keresztül rendelt árúcikkeket, ami jelentős javulást jelent a tavalyi évhez képest, mikor ezt csak 75 százalékos bizonyossággal remélhették. A tanulmány szerint az e-kerekedők rendkívül vigyáznak rá, hogy a vásárló az ígért feltételeknek megfelelően kapják meg a megrendelt terméket, ennek tudható be például, hogy a nagyobb áruházaknál tavaly 5 napos szállítási határidő helyett a biztonság kedvéjért idén már 10 napos határidő szerepel, a normál szállítási módszer (posta) esetén. Szintén a fejlődésnek, a rutinnak tudható be, hogy idén a vásárlók 25 százalékkal kevesebb időt töltenek az online rendeléssel, ugyanakkor 17 százalékkal több site adja meg a megrendelt árú várható érkezési idejét, 23 százalékkal több oldal küld email értesítést a rendelés sikeres leadásáról, valamint 24 százalékkal több oldal küld külön értesítőt az adott árú postáraadásáról is. A felmérés érdekében a kutatók hét napon keresztül 97 weboldalra adtak le 563 rendelést, amiből 517 darab árucikk problémamentesen megérkezett.