Várhatóan májusban nyújtja be a kormány a parlamentnek a közbeszerzési törvény módosítási tervezetét

  • hangzott el az Országgyűlés közbeszerzési bizottságának legutóbbi ülésén. A jogszabály kijátszásának új jelenségeként említették, hogy az ajánlattevők konglomerátumot és ezzel árkartellt hoznak létre. Így nincs verseny, és nő az ár.

Elnapolta a közbeszerzési bizottság Debrecen önkormányzatának közbeszerzésekkel kapcsolatos gyakorlatáról, tapasztalairól való tájékoztató megvitatását, mivel a város polgármestere nem jelent meg az ülésen, hanem másokkal képviseltette magát.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) Beszerzési és Beruházási Hivatalának beszerzési tevékenységéről Bittner István, a Honvédelmi Minisztérium igazgatóhelyettese tájékoztatta a képviselőket. Elmondta, hogy az elmúlt évben 120 beszerzési eljárást bonyolítottak le, ezek értéke mintegy 20 milliárd forint. Ez az idén várhatóan négy-öt milliárd forinttal nő, a 15 éves gépjármű-beszerzési program

  • melynek során 12-13 ezer gépkocsit szereznek be — beindulásának köszönhetően. Az első tender értékelése tart. Eredmény február 26-án lesz.

Értékelik a Magyar Honvédség 200

  • 2003-ra kiírt üzemanyag-beszerzési pályázatát is. Erre két ajánlat érkezett, döntés februárban várható. A tízéves infrastruktúra-program keretében 12 ezernél több rádiós eszközt kívánnak beszerezni. Ezek összértéke sok tíz milliárdra tehető.

A beszerzések gondjairól szólva a szakember egyebek között kifogásolta, hogy a jogszabály nem teszi lehetővé a keretszerződést. A honvédség átszervezése miatt változó igények alapján viszont nehéz a mennyiségeket pontosan meghatározni. Ez több esetben

  • például élelmezés, ruházkodás, tisztítószerek — okoz problémát.

A közbeszerzési törvény kijátszásában új jelenségként említette Bittner István, hogy az ajánlattevő cégek nem versenyeznek, hanem konglomerátumot és ezzel árkartellt hoznak létre. Példaként említette a mintegy egymilliárdos ingbeszerzést, amely során a korábban külön pályázó öt cég egyként jelentkezett. A konzervbeszerzés esetében is egy társaság mögé állt a többi, amelynek eredményeként 30 százalékkal nőttek az árak. A szakember szólt arról is, hogy a tárgyalásos eljárásoknál 20-25 százalékos árcsökkenés érhető el, a nyílt közbeszerzéseknél ugyanis nincs lehetőség az ár változtatására.

A közbeszerzési bizottság a következő ülését március 2-án tartja. Akkorra szakértői anyagot készíttet a közbeszerzési törvény módosításához. Akkor tárgyalják meg ezt, valamint Perlaki Jenő (Fidesz) képviselő módosító javaslatát. A képviselők szeretnék, ha észrevételeiket az Igazságügyi Minisztérium beépítené az Országgyűlésnek várhatóan májusban benyújtandó módosító csomagjába.