Míg a világ arra vár, hogyan módosítja a Napsterrel kapcsolatos döntését az első fokú bíróság, a Napster és a lemezeipar egyaránt nyilvánosságra hozta saját elképzeléseit a népszerű fájlcserélő szolgáltatás jövőjéről. Időközben a bíróság közvetítőt jelölt ki az ügyben.

A felperes Recording Industry Association of America (RIAA) javaslatot nyújtott be a bíróságra, amelyben leírja, szerinte hogyan kellene megakadályozni a szerzői jogvédelem alatt álló zenék cseréjét a Napster hálózatában. Csupán órákkal később a Napster közzétette arra vonatkozó terveit, hogyan akarja új, kiépítés alatt álló előfizetői rendszerében védeni a hálózatában cserélt dalok jogtulajdonosainak érdekeit.

Bár a szöveg nem bővelkedik a részletekben, annyi mindenesetre kiderül belőle, hogy a Napster a Bertelsmann egyik leányvállalata, a Digital World Services (DWS) által kifejlesztett digitális másolásvédelmi technológiára kíván támaszkodni. Ezzel szabályozni lehet, hogy az internetezők mit csinálhatnak és mit nem a letöltött zenékkel – például maximálni lehet annak a számát, hányszor írható ki egy dal CD-re.

Hank Barry, a fájlcserélő hálózat vezérigazgatója a bejelentés kapcsán elmondta: terveikkel ismét azt akarják bizonyítani, hogy mindenképpen olyan megoldásra törekednek, amely a felperes lemezipar megelégedésére szolgál, továbbá lehetőséget biztosít rá, hogy a Napster tovább működjön, megbízható és élvezhető maradjon a felhasználók számára is.

A lemezipar ezzel szemben azt javasolja beadványában, hogy a bíróság a tárgyalás idejére tiltsa meg a Napster hálózatában a jogtulajdonosok által tételesen felsorolt zenék cseréjét. Ezt követően pedig a Napster folyamatosan felügyelje a rendszerét a fellebviteli bíróság döntésének szellemében.

Marilyn Hall Patel bírónő új, a tárgyalás idejére vonatkozó előzetes határozata a következő hetekben várható. Addig is a bírónő kinevezett egy közvetítőt, aki a peres felek közötti egyeztetést vezeti. Eugene Lynch, egykori bíró már tartott egy-egy találkozót a Napster és az RIAA képviselőivel is, és már ki is jelölték az újabb találkozók időpontját.

Mint arról korábban beszámoltunk, február 12-én a fellebbviteli bíróság döntése egyelőre megmentette a Napstert a bezárás fenyegető rémétől, ugyanakkor kimondta, hogy a Napster hálózatán a cég tudtával, sőt segítségével olyan fájlcsere zajlik, ami sérti a lemezkiadók szerzői jogait. A három bíróból álló testület visszaadta az ügyet az elsőfokú bíróságnak, arra kötelezve a testületet, hogy a fellebbviteli bíróság ajánlása alapján hozzon új döntést.