Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azt tervezi, hogy a jövő héten hazugságvizsgálatnak veti alá csaknem 500 alkalmazottját. Az intézkedést a Robert Philip Hanssen FBI-ügynök nevéhez fűződő friss kémbotrány váltotta ki – jelentette szombati számában a The Washington Post, John Collingwood FBI-szóvivőre hivatkozva.

Louis Freeh FBI-igazgató utasítása értelmében a washingtoni FBI-központ 150 vezető beosztású tisztségviselőjére és jó néhány különleges ügynökre kell kiterjednie a hazugságvizsgálatnak. Freeh egyúttal azt is elrendelte illetékes beosztottainak: tekintsék át az utóbbi időben végzett “kényes akciókat”, és ellenőrizzék, hogy a végrehajtásban részt vevő ügynökök csak a rájuk tartozó információknak jutottak-e a birtokába, vagy netán illetéktelenül is hozzáférhettek állami és szolgálati titkokhoz.

A vizsgálódás elrendelésére vélhetőleg az is ösztökélte az FBI igazgatóját, hogy számos amerikai politikus bírálta a “céget”, mondván: az oroszok javára végzett kémkedéssel gyanúsított Hanssen előbb is leleplezhető lett volna, ha már az első kétely felmerülésekor hazugságvizsgálatot végeztek volna rajta – írta a cikket ismertetve az AP hírügynökség.