A BRFK a rablások számának csökkentése érdekében internetes sajtókampányt indít, reklámfilmeket készíttet, és gyakrabban változtatja a járőrútvonalakat – mondta Balla Béla ezredes. A fővárosi főkapitányi biztos elmondta: a sértettek sokszor óvatlanságukkal magukra vonják a rablók figyelmét.

A BRFK reklámfilmekkel és internetes kampánnyal szeretné megtanítani a polgárokat, miképpen előzhetik meg, hogy a rablók áldozatává váljanak. Számos eset tanulsága, hogy a sértettek óvatlanságukkal, hivalkodásukkal akaratlanul felhívják a rablók figyelmét önmagukra és értékeikre. Balla Béla ezredes, a BRFK bűnügyi igazgatója a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta, nem számít ritkaságnak, hogy valaki egyedül vesz fel a bankban milliókat, és a pénzt nylontáskában akarja elvinni.

Ballát a közelmúltban nevezte ki főkapitányi biztosnak a BRFK vezetője. Feladata a rablások számának csökkentéséért teendő rendőri intézkedések összehangolása. A fővárosban ugyanis – minden más vagyon elleni bűntettel ellentétben – tavaly nőtt a rablások száma. Az előző évhez képest 2000-ben tizenkét százalékkal több rablótámadást követtek el. Az ismertté vált esetek egy ötödét teszik ki a többségében pénzintézetek, illetve a pénzszállítók ellen elkövetett támadások, a többi – ahogy Keszthelyi József alezredes, a rablási osztály vezetője fogalmazott – spontán rablás.