Az Európai Bizottság vizsgálatot indított a világ legnagyobb chipgyártó cége, az Intel ellen. Az Európai Unió megfelelő szakemberekből álló vizsgálóbizottsága azt próbálja kideríteni, hogy a cég marketingtaktikájával és licenceladási gyakorlatával nem sérti-e az Európai Unió versenytörvényeit.

A bizottság azt vizsgálja, hogy a cég milyen nyomást gyakorolt a személyi számítógépeket gyártó cégekre, valamint a kiskereskedőkre azért, hogy azok a konkurens termékek helyett az Intel termékeit részesítsék előnyben. “A bizottság még semmilyen konkrét bizonyítékot nem talált arra, hogy az Intel megszegte volna az Európai Unióban érvényes piaci versenyre vonatkozó törvényeket.” Intel képviselői azt nyilatkozták, hogy állnak elébe a vizsgálatnak és természetesen minden dokumentumot átadnak, amelyekre a vizsgálóbizottság igényt tart a nyomozáshoz. “Teljes mértékben együtt kívánunk működni a nyomozást végző szakemberekkel.” – mondta Chuck Mulloy, a Santa Clara-i székhelyű Intel szóvivője.