A Horvátországba irányuló illegális fegyverkereskedelmet vizsgáló belga és olasz nyomozók érkeznek Magyarországra – közölte az m1 híradója pénteken este.A hírműsorban elhangzott, hogy a Legfőbb Ügyészséghez megérkezett a jogsegélykérelem a Belga Királyság Igazságügyi Minisztériumától és a Torinói Törvényszék melletti Köztársasági Ügyészség maffiaellenes főosztályától.

A jogsegély-kérelem tárgya a tiltott fegyverkereskedelemmel kapcsolatos, s ezzel összefüggően a magyarországi Technika Külkereskedelmi Vállalatra vonatkozó megkeresés.

A belga és az olasz nyomozók megkapták az engedélyt a magyarországi munkára. Többek között kíváncsiak arra, hogy milyen szerepet játszott az ügyben a Technika Külkereskedelmi Vállalat.

A tévéstáb felkereste Mezősy Géza magyar származású belga fegyverkereskedőt is. A belga sajtóban megjelent információ szerint Mezősynek aktív szerepe volt 1992 és 1994 között a Horvátországba irányuló fegyverkereskedelemben. Mezősy ezt a tévériportban hazugságnak nevezte. Elmondta: valaki visszaélt egy általa korábban aláírt, de ki nem töltött szerződéssel, s így keveredhetett gyanúba. Állítása szerint 1993 óta nem áll üzleti kapcsolatban a magyar Technika Külkereskedelmi Vállalattal. Fegyverkereskedői engedélyét ekkor vonták meg Belgiumban. 1990 és 1992 között is csak kis tételekre kötött üzleteket a Technika Külkereskedelmi Vállalattal. Az üzletből származó fegyvereket belga fegyverkereskedőknek adta tovább.

Az MTI az üggyel foglalkozó április 20-i brüsszeli keltezésű híre szerint az eddigi nyomozás megállapította, hogy az ENSZ által 1991-ben elrendelt embargót megszegve 1992 októbere és 1994 márciusa között 802 konténerben 12 ezer tonna fegyvert és lőszert szállítottak Fehéroroszországból és Ukrajnából Horvátországba.

1994-ben egy NATO hadihajó által feltartóztatott teherhajón 30 ezer Kalasnyikov géppisztolyt, 400 távirányítású rakétát, 50 rakétavető állást, 10 ezer páncéltörő rakétát, s rengeteg különböző átmérőjű más lőszert találtak. Az ügyről tudósító belga lap értesülései szerint az ügyletben szerephez jutott a magyar Technika Külkereskedelmi Vállalat is.