Demokráciánkban senkinek sincs joga a sajtószabadságot korlátozva nyilvános politikai rendezvényekről kitiltani a tájékoztatás feladatait elvégezni kívánó sajtószerveket, illetve azok munkatársait – hívta fel a Fidesz elnökségének a figyelmét a Magyar Újságírók Szövetségének elnöksége állásfoglalásában.

A MÚOSZ elnöksége kedden tárgyalt a Fidesz szegedi kongresszusáról kitiltott Magyar Hírlap ügyéről, miután a párt az elmúlt hónapokban különböző rendezvényeiről több alkalommal kizárt újságírókat – írják állásfoglalásukban.

A Fidesz sajtóosztályának hétfői sajtóközleménye szerint az ügy előzménye a Magyar Hírlap március 13-i számában megjelent publicisztika volt, amelynek kifogásolt mondatáért a lap nem megfelelő formában kért bocsánatot. – Csupán a ,vélemény, oldalon jelent meg egy magyarázkodás, amelynek lényege az volt, hogy már bocsánat, de nem történt semmi, (hiszen a szerző nem is azt akarta írni, amit leírt, a Magyar Hírlap pedig egészen másként értelmezné a mondatot) – tartalmazza a Fidesz-közlemény. A MÚOSZ elnökségének állásfoglalása szerint senkinek sincs joga “fejeket követelni” a sajtóbeli tájékoztatás során elkövetett szakmai hibák miatt, különösen miután megfelelő jogi garanciák és eljárási feltételek állnak rendelkezésre a felmerült viták törvényes keretek közötti rendezéséhez.- Amennyiben a Fidesz elnöksége nem változtat a most kialakulni látszó gyakorlatán, akkor a MÚOSZ elnöksége meg fogja keresni azt a jogi formát, amelynek segítségével érvényesíteni tudja a törvények betartását és betartatását – fogalmaz az elnökség. A Fidesz álláspontja szerint viszont a párt részéről nem történt mulasztás az ügyben, hiszen a kongresszus egésze az interneten mindenki számára mindvégig nyomon követhető volt, egyaránt mód volt a közvetlen és a közvetett információszerzésre. A MÚOSZ elnöksége a Fidesznek szóló felhívása mellett leszögezi: a legfontosabb sajtóorgánumok felelős és főszerkesztőivel közösen, a magyar újságíró szervezetek képviselőinek bevonásával olyan gyakorlatot kíván kialakítani, amellyel megakadályozható a sajtószabadsággal való visszaélés látszatát keltő közlemények megjelenése. Az állásfoglalás szerint a MÚOSZ elnöksége kezdeményezi, hogy az érintett sajtóorgánumok vezetői a szerkesztői munka során törekedjenek szakmai kontroll érvényesítésével a szélsőséges megnyilvánulások megakadályozására. – A MÚOSZ elnöksége reméli és elvárja a hasonlóan tárgyilagos magatartást a politikai élet összes érintett szereplőjétől is – zárul a sajtóközlemény.