Az ítélet megszületése óta égnek a vonalak az Igazságügyi Minisztériumban és nagyon sokan nemcsak telefonálnak, hanem reklamálnak is – mondta Dávid Ibolya igazságügy-miniszter a tv2 Jó estét, Magyarország! című műsorában szerdán este, a Császár Előd ügyében hozott bírósági ítélet kapcsán.

A Fővárosi Bíróság múlt pénteken kihirdetett jogerős ítéletében az elsőfokú döntést megváltoztatva, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Császár Előd popsztárt halálos közúti baleset okozása miatt.

  • Félreértés van, hiszen az Igazságügyi Minisztérium, az igazságügy-miniszter nem akar és nem tud részt venni a bíróságok ítélkezésében, ami természetes a hatalmi ágak szétválasztásának elve alapján – közölte a miniszter.
  • Mi már csak akkor kapcsolódunk be egy bírósági ítéletbe, amikor annak végrehajtandó szabadságvesztés a vége, s azt büntetés-végrehajtásban kell letölteni. Miután azonban ebben az ügyben felfüggesztett szabadságvesztésről van szó, a minisztériumnak semmiféle dolga nincsen – hangsúlyozta Dávid Ibolya.
  • A bíró, a független bíróság felelőssége: hogyan mérlegel az eljárás során, hogyan számol el lelkiismeretével. Én az ítéletet tiszteletben tartom, ez azonban nem jelenti azt, hogy magánemberként egyet kell értenem vele – vélekedett a miniszter.
  • Semmiféle kritikát nem kívánok megfogalmazni az ítélettel szemben, de mint állampolgár nem vagyok köteles egyetérteni vele. Tiszteletben kell tartanom azt, és ha ránk nézve bármilyen rendelkezést tartalmaz, végre kell hajtani – mondta Dávid Ibolya.