Kaptár-csoport néven önálló nyomozóegységet hoz létre július elsejével az ingatlancsalások visszaszorítására a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK

Samu Attila elmondta, hogy a 16 fős nyomozócsoport létrehozásáról május elején intézkedett Budapest rendőrfőkapitánya.

A sajtóosztály vezetőjének közlése szerint a Kaptár-csoport élére Sári Mónika rendőr őrnagy, a BRFK vagyonvédelmi osztályának vezetője kerül, azonban a nyomozócsoport többi tagjának kiválasztása még jelenleg is folyik, csakúgy, mint a nyomozócsoport feladattervének meghatározatása.

Samu Attila kiemelte, hogy a rendőrségnek nincs bizonyítéka a sajtó által előszeretettel lakásmaffiának nevezett csoportokról. A Népszabadság csütörtöki száma szerint ugyanis a lakásmaffiára még 1996-ban hívta fel a rendőrség figyelmét Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

Pintér Sándor akkori országos rendőrfőkapitánynak írt levelében az ombudsman akkor még csak azt kérte, hogy az ORFK végezzen célvizsgálatot azokban a szabálysértési és bűnügyekben, amelyeknek a sértettjeit erőszakkal, vagy valamilyen trükkel fosztották meg lakásuktól.

  • Az ORFK bűnügyi főigazgatójának 1996. március 28-án kelt válaszleveléből kitűnt, hogy akkor már országosan 13 lakásmaffia-ügyben nyomozott a rendőrség – írja a Népszabadság.

Mint arról az MTI korábban hírt adott, a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly decemberben kezdett tárgyalni egy ügyet, amelynek elsőrendű vádlottja többek között azért áll a bíróság előtt, mert a vádirat szerint három társával együtt két lakás tulajdonosát fogva tartással vett rá az adásvételi szerződés aláírására. Ebben a büntetőügyben a vádlottak padján ül három ügyvéd is, akik a vádirat szerint a szerződéseket úgy ellenjegyezték, hogy nem ellenőrizték a kifizetéseket, illetve az eladók szándékát.