Az új olasz kormány nem vonja meg támogatását az Európai Unió keleti bővítésétől, de feltételeket szab ahhoz a pénzek elosztását illetően – jelentette ki az Európa-ügyi miniszteri poszt várományosa.

Rocco Buttiglione, a kis Egyesült Kereszténydemokrata Párt (CDU) feje a Reuters hírügynökségnek adott interjúban úgy fogalamzott, hogy a megalakulás előtt álló olasz kormány “nincs ellene az unió keleti irányú bővítésének és az ezzel kapcsolatban az unió által meghatározandó menetrendnek, de azt akarja, hogy újra határozzák meg a felzárkóztatási segélyek elosztásával kapcsolatos ismérveket”.

A szegényebb új tagok felvétele után az unió eddig segélyezett régiói eleshetnek a felzárkóztatási segélyektől, mivel az új tagországokhoz képest gazdagnak minősülhetnek.

Buttiglione szerint az Európai Uniónak felül kellene vizsgálnia az egy főre jutó jövedelem és az életszínvonal egymáshoz való viszonyítását, mivel “ugyanaz az életszínvonal nem szükségszerűen származik ugyanakkora egy főre jutó jövedelemből”. A politikus szerint az olaszok és a franciák egyetértésre jutottak abban, hogy új paramétereket kell kitűzni e viszony újra-kiegyensúlyozása érdekében.