Fellebbezést nyújtanak be a zámolyi romák az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése ellen, miután a testület nem kívánt érdemben foglalkozni Magyarország elleni keresetükkel

  • közölte Krasznai József, a zámolyi romák szószólója, aki társaival közösen 130 millió forintnyi kártérítést követel a magyar államtól.
  • Az emberi jogi bíróság határozata nem foglalt állást a panasz tartalmi kérdéseiben, ebben a szakaszban ugyanis ez a formai hiányosságok miatt nem került napirendre – közölte Christine Mengus, a zámolyi romák francia ügyvédje. Hozzátette: semmi akadálya nincs tehát annak, hogy ha a panaszosok ügye a magyar jogi fórumokat végigjárva nem nyer megfelelő elintézést, újra benyújtsák panaszukat a strasbourgi testülethez. A joggyakorlat lassúságát ismerve az is előfordulhat, hogy Magyarország és a zámolyi romák közötti per akár több évig is eltarthat – reagált a történésekre egy nemzetközi jogász.

A zámolyi cigányok csoportja tavaly szeptemberben a Fejér Megyei Bíróságon szintén beperelte Magyarországot, ugyanazokkal a vádakkal, mint Strasbourgban. Keresetüket az első tárgyaláson elutasították, ami ellen fellebbeztek. Ha a romákat másodfokon is elutasítják az itthoni bíróságon, akkor ismét beadják a keresetüket Strasbourgban. – Jobban szeretném, ha az ügyben a strasbourgi bíróság mondaná ki a végső ítéletet – közölte Krasznai -, ugyanis az anyagi kárpótláson kívül fontos az is, hogy a magyar államot a strasbourgi bíróság marasztalja el.

  • Az emberi jogi bíróság döntése egyáltalán nem meglepő, hiszen a zámolyi romák beadványa alaptalan és számos valótlanságot tartalmaz – mondta Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára. Példának említette a kereset azon részét, amelyben a romák állítják, hogy a magyar hatóságok akadályozták őket a munkavállalásban. – Ehhez képest az állam új házakat építtetett nekik, mégpedig ingyen, ám ők még az építkezésnél sem voltak hajlandók segédkezni – hangsúlyozta. Hozzátette: továbbra is kiáll azon kijelentése mellett, hogy a cigányokat nem üldözte senki.

Horváth Gábor, a külügyi tárca szóvivője szerint a döntés teljes mértékben tükrözi a valós helyzetet.

  • A zámolyi romáknak számolniuk kellett ezzel a döntéssel, ugyanis vannak jogszabályok, amelyeket teljesíteni kell – fogalmazott Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság elnöke, aki egyik fogalmazója volt annak a levélnek, amelyben több hazai értelmiségi köszönte meg a francia elnöknek, hogy menekültstátust kaptak a romák.

A 46 cigány – 12 férfi, 10 nő és 24 gyermek – tavaly júliusban érkezett Strasbourgba, politikai menedékjogot kérve az őket ért zaklatások miatt. Franciaország a csoport 15 tagjának menekültstátust adott. A romák száma egyébként a napokban eggyel gyarapodott, ugyanis gyermeke született Góman Ibolyának, a szintén menekültstátust kapott asszonynak, akiért hazánk kiadatási kérelemmel fordult Franciaországhoz – eddig eredménytelenül