A Happy End Kft. szerzői jogsértést követett el, amikor a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja által kiírt tenderre beadott, és idén februárban elnyert pályázatában fejezetcímként használta a szlogent

Az MSZP levélben jelezte a Happy End Kft.-nek, hogy a cég jogtalanul használja a “Magyarország mindannyiunké” szlogent, és felszólította a kft.-t, hogy fizessen egymilliárd forintot – nyilatkozta Szili Katalin, a párt alelnöke csütörtökön az MTI-nek. Mint elmondta, a “Magyarország mindannyiunké” szlogen 1999 óta az MSZP jelmondata, az év októberében először Kovács László pártelnök használta a parlamentben, és a párt azóta is szerepelteti kiadványain.

  • A Happy End Kft. szerzői jogsértést követett el, amikor a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja által kiírt tenderre beadott, és idén februárban elnyert pályázatában fejezetcímként használta a szlogent, ráadásul még annyi fáradtságot sem vett, hogy idézőjelbe tegye azt – jegyezte meg Szili Katalin.

Hozzáfűzte: az MSZP 15 napot ad a Happy End Kft.-nek, hogy jóvátegye a történteket.A párt alelnöke szerint a kft. elfogadhatatlan utat választott céljai megvalósításához. Ezért az MSZP arra szólítja fel a céget, hogy az Országimázs Központ pályázata értékének, 4,2 milliárd forintnak mintegy egynegyedét, egymilliárd forintot utaljon át a Magyar Szocialista Pártnak.

Ez az összeg – tette hozzá – megfelel az augusztus 20-iki tűzijáték megrendezésére szánt pénznek.- Eközben a gyermekek megsegítésére nem jut pénz – mondta Szili Katalin. Az MSZP ezért összesen 14 gyermekvédő alapítvány, köztük az AIDS-alapítvány, valamint az allergiás gyermekeket segítő alapítvány között osztaná szét az 1 milliárd forintot.

  • Amennyiben a Happy End nem tesz eleget felszólításunknak, az MSZP a Magyar köztársaság valamennyi érdekérvényesítési fórumát igénybe veszi – jelezte Szili Katalin.