A kottakiadóknak és -forgalmazóknak évente körülbelül félmilliárd forintos veszteséget okoznak a kalózmásolatok.

A kórusok és zenekarok által használt kottáknak ugyanis legalább a fele engedély nélküli másolat, de egyes becslések szerint ez az arány a nyolcvan százalékot is meghaladja.

Magyarországon még az állami támogatást élvező nagy zenekarok és kórusok is gyakran fénymásolt kottákat használnak, ami lehetetlen helyzetbe hozza a kiadókat. Jelenleg körülbelül négyszázmillió forintos a hazai piac forgalma, de ez akár félmilliárd forinttal is növekedhetne a kalózmásolatok eltűnésével.

Kolosi Tamás, a Líra és Lant Rt. vezérigazgatója úgy véli, hogy erélyesebb állami beavatkozásra volna szükség, aminek nyomán legalább a kormányzati pénzekből működő énekkarok, együttesek kottatáraiból eltűnnének a fénymásolatok. Szerinte a szoftverek jogtisztaságát vizsgáló Business Software Alliance-hoz (BSA) hasonló állami támogatással működő szakmai szervezetnek kellene ellenőriznie a jelentősebb intézményeket.

A Szerzői Jogvédő Hivatal jogásza, dr. Szinger András szerint erre nincs mód, mivel a kották szerzői jogait a könyvekhez hasonlóan a kiadó és a mű tulajdonosa közti polgárjogi szerződés szabályozza. A jogok érvényesítése csak polgári peres eljárás keretében lehetséges, tehát nincs olyan szakmai szervezet vagy állami hivatal, amely foglalkozhatna az engedély nélkül terjedő fénymásolatokkal.

Csakhogy az illegális kópiák használói ellen polgári peres úton meglehetősen nehéz fellépni. Hutira Albin, a Rózsavölgyi Zeneműbolt vezetője szerint a kereskedők csak különböző trükkök segítségével védekezhetnek a fénymásolatok terjedése ellen. A Rózsavölgyinél például – ahol a legtöbb kottát árulják – az utóbbi években a kórusműveket csak húszpéldányos csomagban árusítják, így legalább egy közepes létszámú kórushoz “igazíthatják” az eladott kották darabszámát.

Az engedély nélküli másolatok az illetékesek szerint nemcsak a piaci szereplők érdekeit sértik, de kínos helyzetbe hozhatják a zenekarokat is, hiszen még nagynevű magyar komolyzenei együttesekkel is előfordult, hogy vissza kellett fordulniuk külföldi turnéjukról, mert nem volt jogtiszta a kottájuk, s a fénymásolattal nem engedték pódiumra lépni őket.

Hutira szerint normális állapot csak a kórusok és zenekarok anyagi helyzetének javulásától remélhető, hiszen például egy operapartitúra beszerzésének százezer forintos kiadása jelenleg sok együttes egész havi költségvetését felemészti.