Fővállakozó vagy sem a Happy End?

A Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja kizárólag a Happy End Kft.-vel szerződött az állami ünnepek megszervezésére – válaszolta Keller László és Veres János szocialista képviselőknek Stumpf István kancelláriaminiszter egy kérdésük kapcsán. Stumpf szerint
1999-ben nyert közbeszerzési pályázatot a Happy End, ennek alapján jár el fővállalkozóként. Keller szerint azonban fővállalkozói pályázatot a Happy End nem nyert, ezért büntetőfeljelentést fontolgat. A Happy End az augusztus 20-i 686 milliós költségvetés egészével rendelkezik, mint fővállalkozó.

Stumpf István kancelláriaminiszter, megköszönte Keller Lászlónak és Veres Jánosnak, hogy a millenniumi ünnepséggel kapcsolatos kérdéseikkel is elősegítik a rendezvény sikerét, hozzásegítik a szervezőket, hogy még többen ismerhessék meg a programokat. Stumpf részletesen közölte a programokat, és meghívta a képviselőket az ünnepi eseményekre.

A miniszter annak kapcsán hívta meg a honatyákat a rendezvényekre, hogy Kellerék arról érdeklődtek, kik és milyen szerződés alapján készítik elő a programokat, mely cégek a közreműködők, milyen szerződés alapján dolgoznak, és mennyibe kerül majd a tűzijáték. Stump jelezte, egy 1999-es közbeszerzési pályázat eredményeképpen a Happy End Kft. készíti elő az eseményeket, mint fővállalkozó, így az alvállalkozókkal nem közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatal, hanem a Fidesz választási kampányában is közreműködő cég szerződik.

Stumpf tájékoztatójából az derül ki, hogy Budapesten és három vidéki nagyvárosban a millenniumi programokra 686 millió 845 ezer forintot fordítanak. Bár az egész összeggel a Hapy End rendelkezik, mint fővállalkozó a szervezésre, a tervezésre, az előkészítésre és a lebonyolításra 109 974 253 forintot kap a Happy End Kft.

Keller László, az MSZP helyettes frakcióvezetője az Indexnek úgy nyilatkozott: a hivatkozott közbeszerzési pályázat alapján a Happy End hárommilliós havi fix összegre szerződött a kancelláriával, ennek alapján pedig nem fizethető ki ennél nagyobb összeg. Keller szerint bebizonyosodott, hogy a közbeszerzési törvény kijátszása történik, ráadásul a közpénz útja követhetetlenné válik attól a pillanattól kezdve, hogy az megjelent a Happy End bankszámláján. Keller László szakértőivel azt fontolgatja, hogy büntetőfeljelentést tesz a szerinte nyilvánvaló törvénysértések miatt Tóth István Zoltán, az imázsközpont vezetője ellen.