A kiadatási kérelem elutasítását kérte pénteken a magyar hatóságoktól annak a szerb férfinek az ügyvédje, aki – horvát vádak szerint -1992-ben Varasdnál (Varazdin) lelőtte az Európai Unió megfigyelő missziójának a helikopterét.

A magyar hatóságok horvátországi körözés alapján május 9-én vették őrizetbe Emir Sisicet a röszkei határátkelőnél. Zágráb szerint Sisic lőtte le 1992 januárjában Varasdnál (Varazdin) az Európai Unió megfigyelő missziójának a helikopterét, aminek következtében az öttagú legénység életét vesztette. A Varasd megyei bíróság emberiség elleni bűntett elkövetése, a nemzetközi jog megsértése és nemzetközi jogvédettséget élvező személyek életének veszélyeztetése miatt távollétében húszévi börtönbüntetésre ítélte Nikola Sisicet.

“Dávid Ibolya igazságügyi miniszter emberiességi okokra és az elítélt betegségére hivatkozva, illetve fiatal korára való tekintettel utasíthatja el a kiadatási kérelmet…” – vélekedett Nikola Novakovic ügyvéd.

Az ügyvéd nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy Sisic rákban betegedett meg, kezelésre és állandó orvosi felügyeletre szorul. Szerinte az akadémián kívül csak az Egyesült Államokba alkalmaznak olyan gyógykezelést, amely Sisic betegsége esetében pozitív eredményt hozhat. Bármilyen más terápiának – mondta – a lehető legrosszabb kimenetele lenne.

Novakovic szerint Magyarországon hathónapos vizsgálati fogságot rendeltek el Sisic ellen azzal, hogy további hat hónappal meghosszabbítható a fogság.

Az ügyvéd a Tanjugnak nyilatkozva sérelmezte, hogy a bírósági döntésig a magyar hatóságok egyetlen komoly orvosi vizsgálatot sem tettek lehetővé védence számára, noha a magyar bíróság már egy nappal az őrizetbe vétel után megkapta az orvosi papírokat Sisic betegségéről.

“Az a legfontosabb, hogy a magyar igazságügyi miniszter megértse, Sisicnek súlyos az egészségi állapota, és megfelelő orvosi ellátásra szorul” – mondta az ügyvéd. Novakovic meg van győződve arról, hogy a kiadatás esetén a Sisic-ügynek Horvátországban kedvező lesz a kimenetele. Szerinte védencét egy nagyon gyors eljárás keretében ítélték el, s minden bizonyítékot a tanúk “mendemondáira” alapozták.

“Vannak dokumentumaink, amelyek alapján bebizonyítjuk, hogy nem Sisic lőtte le az EU megfigyelő missziójának a helikopterét” – tette hozzá Novakovic.