A román parlament alsóházának jogi bizottsága a jövő héten megvizsgálja a határon túli magyarokra vonatkozó státustörvényt, hogy kialakíthassa saját álláspontját arról, mennyiben egyeztethető össze a magyar kedvezményjogszabály a román törvényekkel és az európai normákkal – jelentette be csütörtökön a szakbizottság elnöke.

Ion Olteanu elmondta, hogy a belföldi és a nemzetközi jogszabályokban jártas három szakemberből álló bizottság átfogó vizsgálatnak vetette alá a státustörvényt. Az egyetemi tanárokból álló háromtagú szakbizottság véleményét hétfőn a képviselőház jogi bizottságának irodája elé terjesztik. A befejezés előtt álló szakvéleményezés záró fejezeteként a szakértők felvázolják majd azokat az intézkedéseket is, amelyek parlamenti vonalon meghozhatók a magyar jogszabállyal kapcsolatban – közölte.

Személyes véleményt hangoztatva Ionel Olteanu azt mondta, hogy a státustörvény “felforgatja a vonatkozó nemzetközi normákat”, s ezért a jogszabály szerinte “európai problémát” képez.

Állításának alátámasztására a román szakbizottsági elnök úgy vélekedett, a magyar törvényalkotók azzal, hogy elkerülték az állampolgári viszonyra való utalást, “hozzávetőlegessé tették az érintett államok szuverenitását”. Másrészt Olteanu számára “úgy tűnik”, hogy a státustörvény “pozitív diszkriminációt” alkalmaz. Végül pedig a román képviselőház jogi bizottságának elnöke szerint a státustörvény “megszegi a területenkívüliség elvét”, amikor más államok állampolgáraira vonatkozik.

Ezért az ilyen helyzetekben szükség van az illetékes kormányok beleegyezésére. “De én azt hiszem, hogy a két kormány készen fog állni a kölcsönösen elfogadható megoldásra” – jelentette ki Ion Olteanu.