Még augusztusban megtárgyalja a kormány, így szeptemberre a parlament elé kerül a tizenhárom pénzügyi, illetve adótörvényt módosító jogszabálytervezet

nyilatkozott Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára lapunknak. A törvényjavaslat a korábban bejelentett intézkedéseket fűzi egy jogszabályba, így e törvény mentesít a nyugdíjak után eddig kivetett személyi jövedelemadó terhe alól, de e törvény szünteti meg a pénz mosására alkalmas anonim takarékbetétek forgalmazását is.

Mintegy 320 ezer nyugdíjast érint kedvezően a kormány azon javaslata, amely az öregkori járadékot kiveszi a nyugdíjalapból. Bár az eddigi gyakorlat szerint sem fizettek a nyugdíj után adót a idősek, de az alapba beszámított ez a jövedelem.
A tárca számításai szerint ez mintegy 14,5 milliárd forintos kedvezményt jelent a munkát vállaló nyugdíjasoknak, ami így átlagosan 45 ezer forintos éves jövedelememelkedést jelenthet. A lakáshitelek kamatához igényelhető adókedvezmény januártól nőhet, ha a parlament elfogadja a kormány javaslatát: a tervek szerint az 1993 után felvett lakáshitelek törlesztőrészleteinek a 40 százaléka leírható lenne az adóalapból (a jelenlegi 20 százalékkal szemben), s ezzel párhuzamosan az igénybe vehető adóalap-kedvezmény az évi 35 ezer forintról, 240 ezer forintra bővül – közölte Tállai András. Az emelt összegű adókedvezményt már az idén fizetett törlesztőrészletek után igénybe vehetik az adózók – a tárca 60 ezer jogosulttal számol – a jövő tavasszal esedékes adóbevallás elkészítésekor.
A kormány által preferált családi mezőgazdasági társaságok megerősítését szolgálja az a javaslat, mely szerint a mezőgazdasági őstermelők ezentúl 6 millió forint éves jövedelemig lennének jogosultak az átalányadózás választására vagy a bevétel 40 százalékának megfelelő kistermelői költségátalány elszámolására. Szintén a mezőgazdasági vállalkozóknak jelenthet segítséget, hogy a családi vállalkozások az örök-léssel szerzett termőföld után a szokásos illeték egynegyedét fizetnék. A javaslat szerint a gyermekes családok adóterheit csökkentendő, nem számítana adóköteles jövedelmeknek a gyermekek után járó iskolakezdési támogatás. A kedvezmény szélest kört, mintegy 550 ezer gyermeket nevelő családot érintene, ám a támogatás adómentességének felső határát gyermekenként 10 ezer forintban maximálná a javaslat.
Az újabb pénzügyi salátatörvényben több korrupciós, illetve pénzmosási kiskaput készül bezárni a kormány: júniusban az OECD mellett működő pénzmosásellenes munkacsoport “feketelistájára” került Magyarország az anonim betétek miatt.
A most parlamenti vitára kerülő javaslat szerint a jelenleg még engedélyezett anonim, bemutatóra szóló takarékleveleket névre szóló betétekre kell majd alakítani, így a hitelintézeti törvény megfelel az EU-s megállapodásoknak. De a törvény szigorít a Magyarországra bejegyzett off-shore cégek által fizetett kamat és osztalék adózásán: a jövőben ezen jövedelmek is a jövőben összevont személyi jövedelemalapba kerülnek, s így sávosan adóznak.
A szeptemberben a parlament elé kerülő törvényjavaslat 13 jogszabályt módosít annak ellenére, hogy tavaly ősszel a parlament úgy hagyta jóvá az adótörvények módosítását, hogy azokon ebben a kormányzati ciklusban nem változtat a kormánytöbbség.
A most tárgyalásra kerülő javaslatok januárral lépnek hatályba, ám egyes kedvezményeket az idei jövedelmek után igénybe vehetnek az adózók.