A kínai kulturális minisztérium az év végéig teljes egészében véghezviszi azt a tervét, hogy bezárat 200 olyan nagy piacot, ahol illegálisan másolt zenei CD-ket, illetve videokazettákat árusítanak.

A kalóz zenei és videotermékek elterjedtek Kínában és a minisztérium akciója most a leginkább látható célpontokra összpontosít: azokra a piacterekre, ahol legalább tíz, vagy annál több árus kínálja kalózportékáját.

A minisztérium 200 “célpontot” jelölt ki 1999-ben és az idén júliusig ebből 120-at be is záratott. A maradék 80 nagy részéről is megszületett már a bezárásra vonatkozó megállapodás, de a piacok kisebb része még ellenáll.

A minisztérium igazgatóhelyettese szerint az illegális árusítóhelyek bezárása növeli majd a legális audio- és videotermékek értékesítését.

A Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) igyekvő Kína ígéretet tett a WTO-nak, hogy a szerzői jogokkal és egyéb, a szellemi tulajdon körébe tartozó jogokkal kapcsolatban a nemzeti szabályozást a nemzetközi normák szintjére emeli.