Szemerkényi Réka, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára cáfolja azt a lapértesülést, amely szerint néhány hónappal ezelőtt, a MiG-felújításban érdekelt DaimlerChrysler cég meghívására Németországban tárgyalt.

  • Sem egyedül, sem Póda Jenővel, a kormányfő tanácsadójával nem jártam Németországban cégmeghívásnak eleget téve – nyilatkozta Szemerkényi Réka az MTI-nek hétfőn. A Magyar Nemzet hétfői számában az olvasható, hogy “Szemerkényi Réka kérdésünkre tudatta: néhány hónappal ezelőtt a német cég kezdeményezett bemutatkozó megbeszélést, amelyen rajta kívül Póda Jenő és több cég képviselője vett részt”. Az államtitkár az MTI-nek azt mondta: téves és félreértésen alapul az újság hétfői számában megjelent írás. Szemerkényi Réka szólt arról is, hogy részt vesz az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának keddi ülésén, amelyen a testület ismét a MiG-üggyel foglalkozik.

Szemerkényi és Póda Jenő neve a nemzetbiztonsági bizottság augusztus 24-i rendkívüli ülésén merült fel, amely a MiG-29-es vadászrepülőgépek felújításával kapcsolatos, korrupcióra utaló információkról tárgyalt. Az ülésen részt vett Fazakas Szabolcs, a Horn-kormány ipari minisztere, a DaimlerChrysler – a MiG-felújításban érdekelt MAPS német-orosz cég német tulajdonosának – budapesti képviseletvezetője is, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta Keleti György bizottsági elnök azon információját, miszerint az államtitkár és a kormányfő tanácsadója külön tárgyalások lehetőségét kereste a MiG-felújítások ügyében.