Szlovákia és Románia nem tervezi, hogy a magyar státustörvény ügyében közösen lépjen fel, ehelyett Pozsony és Bukarest egyaránt külön-külön,”a kétoldalú kapcsolatok keretei között kívánja tartani a kérdést.”

Erről Jaroslav Chlebo, a szlovák külügyminisztérium államtitkára nyilatkozott kedden Pozsonyban azt követően, hogy román kollégájával, Christian Diaconescuval tárgyalt. Chlebo jelezte: a magyar féllel a státustörvényt érintő egyeztetések “első fordulójára” készülő szlovák diplomáciának egyáltalán nem az az elképzelése, hogy majd “az átalány-engedmények” politikájának szellemében közelíti meg a Magyarország határain kívül élő magyaroknak kínált engedménytörvényt. Pozsony “keményén védelmezni fogja az álláspontját” – vetítette előre Jaroslav Chlebo.

  • A román és a szlovák külügyi államtitkár “egyetértett a magyar jogszabály elleni kifogások” kérdésében, bár Diaconescu elismerte, hogy a státustörvény “a magyar kisebbség kulturális és etnikai identitásának megőrzését célzó törekvések ügyében tartalmaz hasznos rendelkezéseket is” – jelentette a találkozóról a SITA szlovák kereskedelmi hírügynökség. Hozzátette: Diaconescu ugyanakkor helytelenítette, hogy “a törvény végrehajtásával kapcsolatos mechanizmusokról nem folyik kellő bárbeszéd”. A szlovák közszolgálati hírügynökség, a TASR jelentésében szereplő Chlebo-idézet szerint: “Kellőképpen erősnek érezzük magunkat ahhoz, hogy ezt a kérdést bármelyik pillanatban a szükségesnek ítélt fórumon elé vigyük.” A “bármilyen szintű, bármilyen párbeszédet” a román fél sem zárja ki – tette hozzá Diaconescu.

A román diplomata szerint országa a Velencei Bizottság és az Európa Tanács fórumain már folytatott ugyan eszmecseréket a státustörvényről, “de ha Romániában a törvény érvényesítésének egyes elemei mégis problémát jelentenének, akkor Bukarest semmilyen, így a nemzetközi szintű vita elől sem fog kitérni”. Addig is azonban Bukarest a Budapesttel folytatandó kétoldalú megbeszéléseket kívánja előnyben részesíteni – mondotta a román külügyi államtitkár.