Magyarország elítél minden rasszista cselekményt, függetlenül attól, hogy az hol történik, és kész a legteljesebb mértékben felvenni a harcot a rasszizmus kárhozatos jelensége ellen – jelentette ki Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára a dél-afrikai Durbanban zajló rasszizmusellenes világkonferencián.

Bába Iván hangsúlyozta: Magyarország nagyon fontosnak tartja a nemzetközileg vállalt kötelezettségek betartásának ellenőrzését. – Egyetértünk azzal, hogy a nemzetközi kötelezettségek megvalósításával lehet az egyik leghatékonyabb módon elérni, hogy az országok jogrendszere és -gyakorlata mentes legyen a diszkriminációtól. A nemzetközi normák betartatása mellett az államtitkár az értekezlet figyelmébe ajánlotta a nevelést is, mint az intolerancia elleni egyik hatékony gyógyírt. A magyar delegációvezető leszögezte: a kisebbségi jogok kérdése nem belügye többé az egyes országoknak. A nemzetközi közösségnek törvényes felelőssége és erkölcsi kötelessége felszólítani az államokat e jogok tiszteletben tartására – mondta.

Bába hangsúlyozta: az elmúlt évtized nemzetközi válságai bőséges tanulsággal szolgáltak arra, hogy a kisebbségi jogok megtagadása egész térségek stabilitását aknázhatja alá és súlyosan fenyegeti a nemzetközi békét és biztonságot. Magyarország véleménye szerint a nemzetközi közösségnek nemcsak akkor kell odafigyelnie a kisebbségek emberi jogi helyzetére, amikor már tragikus válságok zajlanak, hanem sokkal korábban, amikor még meg lehet akadályozni jogaik durva megsértését. Ha a kisebbségek kifejezhetik, megőrizhetik és fejleszthetik identitásukat, ha nem szenvednek hátrányos megkülönböztetést sem egyénként, sem közösségként, ha korlátozások nélkül használhatják anyanyelvüket, ha rendelkezhetnek saját kultúrájukkal és szabadon megvallhatják és gyakorolhatják vallásukat, akkor békében és harmóniában élnek más közösségekkel – hangzott el a magyar küldött vasárnapi felszólásában.

A külügyi államtitkár szerint megérett az idő arra, hogy az ENSZ törlessze történelmi adósságát és egyetemesen kötelező érvényű jogi dokumentumot dolgozzon ki a kisebbségek jogairól. Az őket megillető politikai, állampolgári, kulturális, valamint szociális-gazdasági jogok lefektetésén túl ez az új eszköz előírhatna egy nemzetközi panasztételi mechanizmust is a közvetlenül érintett egyének vagy közösségek számára – mutatott rá Bába Iván a durbani tanácskozáson.