Oroszország külügyminisztere pénteken felhívta programozói figyelmét arra, jól gondolják meg, beutaznak-e az USA-ba, mivel ott esetleg börtönbüntetés várja őket. Mint ismeretes, júliusban letartóztatták Dimitrij Szkljarov orosz programozót, azzal váddal, hogy megsértette a sokak által igen ellentmondásosnak talált 1998-as szerzői jogi törvényt. Csütörtökön emeltek vádat ellene, és ha elítélik, akár 25 év börtönbüntetést is kaphat. “Bármi legyen is a Szkljarov ügy kimenetele, minden programozónknak tisztában kell lennie azzal, ha az Egyesült Államok területére utaznak, az 1998-as törvény vonatkozik rájuk” mondta a külügyminiszter. A szóban forgó Digital Millenium Copyright Act szélsőségesen megosztja az amerikai társadalmat. Míg az IT szakemberek és a felhasználók többsége ellenzi, a nagy szoftverfejlesztők támogatják azt. Épp az Adobe volt az, amely Szkljarov letartóztatását kezdeményezte azt követően, hogy az orosz programozó feltörte az eBook biztonsági kódját – írja a Reuters.