A Kurier című bécsi lap “Magyarország leállítja a termőföld kiárusítását” címmel, “Fellépés a külföldieknek történt illegális eladások ellen – az állam visszavásárol” alcímmel közölte csütörtökön tudósítója, Georg Berenyi írását.

Berenyi emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor kormányfő 60 ezer hektárnyi olyan termőföldről beszél, amely illegálisan külföldiek, zömmel osztrákok birtokába jutott, s hogy a kormányfő offenzívát helyezett kilátásba a zsebszerződések ellen. “Négyszemközt 500 ezer hektárról beszélnek, de Vonza András mezőgazdasági miniszter 200 ezer hektárt tart reálisnak” – írta Berenyi. Hozzátette, hogy egyesek szerint a maffiának is benne van a keze a feketeüzletekben, s újra a minisztert idézte, aki szerint ez nem zárható ki “a mostani dzsungelben, amelyen talán soha nem fogunk teljesen átlátni”.

Vonza András szólt arról, hogy a tulajdonos által nem használt mezőgazdasági területek állami visszavásárlására tett ajánlat célja, hogy ne erőszakkal, hanem gazdasági eszközökkel bírják az embereket a feketeüzletek visszacsinálására. Berenyi kitért a magyarországi földpiac helyzetére s az árakra, részletesen ismertette, hogy mit tervez a magyar állam az így megvásárolt földekkel, majd újra Vonza Andrást idézte, aki kijelentette: “A külföldieknek, akik tudatosan sértették meg a magyar törvényeket, nem kell büntetőjogi következményektől tartani.” A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy akik még a külföldieknek való eladásokat tiltó törvény 1994-es érvénybe lépése előtt vettek földet, végképp nincs mitől tartaniuk, s hogy nem lesz boszorkányüldözés. Berenyi végül az Igazságügyi Minisztériumra hivatkozva hozzátette, hogy zajlik viszont a bérleti szerződések – jelenleg mintegy 3000 dokumentum – szigorú ellenőrzése.