Lezárult a nyomozás a Fekete Angyal néven ismertté vált ápolónő ügyében. A rendőrség több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítja a Nyírő Gyula Kórház ápolónőjét.

A rendőrség lezárta a nyomozást F. Tímea ügyében, és az iratokat vádemelési javaslattal továbbadta az ügyészségnek. A rendőrségen tett tanúvallomásai alapján 10 olyan haláleset van, amelyben közreműködött az ápolónő. Ugyanakkor csak három esetben bizonyítható, hogy ok-okozati összefüggés van az ápolónő tevékenysége és a haláleset között, a maradék esetekben csak közvetetten okozta a beavatkozás – a különböző nyugtatószerek (morfium vagy seduxen és kálium) keverékének vénás beadása – a betegek halálát. Ekkor ugyanis túl hosszú idő telt el a beavatkozás és a beteg halála között. Szőgyényi József, F. Tímea védője fenntartja korábbi álláspontját, miszerint nincs bizonyítva védencének bűnössége. A rendőrség kezében a gyanúsított vallomásán kívül nincs semmi bizonyíték, és a nővért az orvosok is krónikus hazudozónak tartják – mondta el az [origo]-nak Szőgyényi József. Az ügyvéd szerint a szakértői vélemények csak a vallomásal együtt bizonyító erejűek, ha az abban foglalt tényállást elfogadja a bíróság.

F. Tímea azt vallotta, hogy csupán a betegségük végső stádiumában lévő páciensek fájdalmát akarta csillapítani, de tisztában volt azzal is, hogy az az adag gyógyszer, amit esetebként beadott, a betegek halálát okozhatja. A rendőrség megállapította, hogy a fájdalomcsillapítás a morfium vagy seduxen és kálium keverékének nagy adagokban való alkalmazásával a betegek halálához vezetett, és ezt a nővérnek is tudnia kellett. A szereket csak igen kis mennyiségekben, cseppenként egy-egy hosszabb kezelés során használják fájdalomcsillapításra, nem pedig nagyobb adagokban. A zömében menthetetlen betegek között két olyan is volt, akik nem betegségük végső stádiumában voltak. Mindketten műtétre vártak. A meggyilkoltak hozzátartozóit a nyomozás lezártával értesítették, de közülük még senki sem élt kártérítési követeléssel. Az áldozatok kilétéről kegyeleti és személyiségi jogok miatt nem közöltek információt a rendőrségen. Az eljárás folyamán felmerült a meggyilkoltak kihantolásának és orvosszakértői vizsgálatának lehetősége, azonban a tíz ember közül csupán egy olyan volt, akit nem hamvasztottak temetés előtt, továbbá a szakértők szerint amúgy sem juthattak volna bizonyító erejű információkhoz a boncolás során.

F. Tímeát ez év február 15-én tartóztatta le a rendőrség, miután a kórház főigazgatója feljelentést tett a rendőrségen. A Nyírő Gyula Kórház I. számú belgyógyászati osztályának ápolója eredetileg csaknem 40 beteg meggyilkolását ismerte el, később vallomása alapján 21 beteg meggyilkolásával gyanúsították. A nyomozás végére azonban csupán tíz esetnél állapították meg, hogy biztosan köze volt a betegek halálához a nővérnek. A kórház dolgozóinak már korábban feltűnt, hogy Tímea furcsán viselkedik, egy alkalommal például beöntés helyett mosogatószert adott be egy betegnek. Tímea öt esetben tanú szeme láttára adott be injekciót, munkatársa, a segédápoló B. Krisztián február 5-én jelentette az eseteket az osztályvezető főorvosnak. A nővér nem a megfelelő technikával adta be az orvos által is előírt gyógyszereket, hiszen a nyugtató keveréket általában izomba adják, vagy infúzión keresztül csöpögtetik, ezzel szemben Tímea egyenesen a vénába adta a szereket. Az osztályvezető főorvos azonnal jelentette az esetet a kórház főigazgatójának, aki értesítette a rendőrséget. A nyomozók ki is szálltak a helyszínre bizonyítékokat gyűjteni, de csupán a segédápoló és F. Tímea vallomását “találták”.

A tettek bizonyítását az nehezítette, hogy a gyógyszereket amúgy is kapták kisebb mennyiségben a betegek, és a szúrás nyomát sem lehetett volna kimutatni, mivel a páciensek vénájába beépített kanülbe adta be az anyagot a nővér. A vádemelési javaslat főleg az ápolónő vallomásán alapul. Az ügy kirobbanásakor többen megvádolták a Nyírő Gyula Kórház vezetőségét, hogy tiltott szerekhez jutott hozzá a nővér, az I. számú belgyógyászati osztályt be is zárták egy időre. Ezek a vádak később alaptalannak bizonyultak. A vizsgálatok folyamán felmerült annak a lehetősége is, hogy az ápolónő egyik munkatársát, az esetek koronatanújaként többször is kihallgatott B. Krisztiánt is eljárás alá vonják, azonban a rendőrség csupán egy tettes – F. Tímea – ellen tett vádemelési javaslatot az ügyészségen, több emberen elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt. Ha beigazolódik a gyanú, életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat a nővér.