Leszavazta tegnap a kórháztörvény néven ismert kormányjavaslatot az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága. Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslatot az első helyen kijelölt szakbizottság a fideszes képviselők 11 igen szavazata mellett a szocialista és a szabad demokrata képviselők tíz nemleges szavazatával és két tartózkodással utasította el.

A szavazást a szabad demokrata Béki Gabriella rendkívülinek minősítette, miután a
bizottság fideszes tagja, Mánya Kristóf volt az, aki a MIÉP-képviselővel, Erkel Tiborral együtt megakadályozta, hogy a tervezet “átmenjen” a bizottságon. Az SZDSZ politikusa szerint repedezik a kormányoldal, ugyanis ebben a parlamenti ciklusban nem sűrűn fordult elő, hogy egy kormánypárti képviselő nem szavazott meg egy kormányjavaslatot. Igaz, korábban éppen a parlamentben tört ki kisebb botrány amiatt, hogy több kormánypolitikus is szembehelyezkedett az egészségügyi miniszter beterjesztésével. Az ellenzéki képviselő az általa gyengének és tartalmatlannak nevezett előterjesztés bizottsági vitájáról szólva megjegyezte, hogy a javaslatot a kormányoldalról is kritika érte. Az ellenzék szerint maaz egészségügyben olyan finanszírozási problémák vannak, amelyeket az említett javaslat nem orvosol, s nem látják, hogy a szervezeti formák átalakításával miként kerülne több pénz a rendszerbe. Mint ismert, az érdekvédők által sem támogatott és szakmai körökben is komoly vitákat kavart előterjesztésről tegnap egyeztetett Mikola István a Magyar Orvosi Kamara képviselőivel: igaz, az előzetes szerint a kamara csak jelentős változtatásokkal tartja elképzelhetőnek, hogy szakmai beleegyezését adja a tervezethez.