A fővárosi Nyírő Gyula kórház Mikola Istvánnal szemben indított személyiségjogi perének pénteken megkezdett tárgyalását november 16-án folytatja a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB)

A felperes kórház keresete szerint az intézmény jó hírnevét sértette meg az egészségügyi miniszter február 26-i és későbbi nyilatkozataival.
A kereset szerint a Nyírő kórház ápolónője, a több ember halálba segítésével gyanúsított, F. Tímea esete kapcsán elhangzott miniszteri értékelések és állítások valótlanságokat tartalmaztak és hátrányosan mutatták be az intézményt, valamint dolgozóit a közvélemény előtt.
A Nyírő kórház Mikola István eltiltását a további hasonló tartalmú nyilatkozatoktól, valamint nyílt elégtételre kötelezését kérte a bíróságtól.
A Mikola Istvánnal szembeni kétmillió forintos nem vagyoni kártérítési igényétől a kórház a tárgyaláson elállt.
Mikola István jogi képviselője a tárgyaláson leszögezte: a kórház jó hírnevének megsértése soha nem állt a miniszter szándékában és szerinte nem is tette meg.