Magyarország az EU-csatlakozás végső szakaszában szünteti meg a külföldi nagybefektetőknek nyújtott adókedvezményeket.

Londoni tárgyalásain Martonyi János külügyminiszter a Reuters idézete szerint azt mondta: a magyar kormány tisztában van azzal, hogy fel kell majd hagynia ezzel a gyakorlattal, nem kért semmiféle külön eljárást ez ügyben, és soha nem mondta, hogy nem fog eleget tenni az EU versenyjogi előírásainak; ezeket majd a végső csatlakozási fázisban fogja érvényesíteni.

Martonyi János szerint azonban “méltánytalanul korai” az adókönnyítések felszámolását kérni Magyarországtól, mivel egyelőre “senki nem vállalt kötelezettséget a magyar csatlakozás menetrendjével kapcsolatban sem”.

A Reuters kommentárja felidézi, hogy Mario Monti EU-bizottsági versenybiztos nemrégiben Budapesten az uniós jogszabályokkal összeegyeztethetetlennek nevezte az adókedvezményeket.

Orbán Viktor az uniós biztos szavait úgy értékelte, hogy Mario Monti szerint Magyarországon túlságosan alacsony az adózás szintje a nyugat-európai országokhoz képest. A miniszterelnök hozzátette: az Európai Unió illetékese jó néhány adókedvezmény átalakítását, megszüntetését kérte.