Az unió tagállamai 1999 júniusában, a kölni csúcson megállapodtak, hogy létrehoznak egy 60 ezer fős gyorsreagálású haderőt, amelynek a békefenntartás lenne feladata olyan válsággócokban, ahol a NATO nem kíván beavatkozni. A tálib rezsim elleni katonai akció egyik mellékhatásaként egyre nyilvánvalóbbá válnak a közös EU-hadsereg felállítása körüli nehézségek.
Ennek a haderőnek 2003 végére teljesen működőképesnek kellene lennie, ám már felállítása körül rengeteg probléma merült fel a nem EU-tag NATO-tagállamok – elsősorban Törökország – részvétele körül. Az uniós haderő ugyanis ahol csak lehet, a NATO infrastruktúráját használná, egyrészt hogy a tagállamok leszoríthassák a költségeket, másrészt azért, hogy még a látszatát is elkerüljék a NATO-val történő rivalizálásnak. A politikai nehézségek mellett azonban a gazdasági helyzet romlásával párhuzamosan a pénzügyi problémák is felerősödtek a hivatalosan európai biztonsági és védelmi politika (ESDP) néven számon tartott kezdeményezés körül.
Az ellentétek veszélybe sodorták a belga elnökség azon elképzelését, hogy a decemberi laekeni csúcson legalább részben működőnek nyilváníthassák az állam- és kormányfők az ESDP-t. Mindez azért is különösen kínos késlekedés lenne az unió számára, mert az USA a közelmúltban magát az EU-t is együttműködésre kérte fel a terrorizmus elleni harcban. Noha a katonai együttműködés ezek között nem szerepelt, szeptember 11. után a közvélemény az unióban is nagyobb érdeklődést mutat a katonai ügyek iránt.
