Rendőrségi figyelmeztetést kapnak azok a jogvédők, akiket tegnap este előállítottak, miután rendőrségi felszólításra sem hagyták el, egy kilakoltatásra váró család lakását. A VII. kerületi önkormányzat eljárása ellen tiltakozó szociológusok, jogászok szükségtelen erőszaknak tartják, hogy bilincsben vitték el őket

A rendőrség bilincsbe verve vitt el minden olyan jogvédőt, aki nem volt hajlandó elhagyni a kilakoltatásra váró család lakását. Így járt többek közt Havas Gábor, Ladányi János és Szalai Erzsébet szociológus, több jogász, valamint Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke is.

A jogvédők felháborítónak és embertelennek tartják az eljárást.

“A rendőrség részéről szükségtelen erőszak volt, ami visszaélés. Úgymond móresre akarták tanítani azokat, akik jelen voltak”- nyilatkozta Bársony János jogász.

A rendőrök állítják: a bilincsre szükség volt.

“Biztonsági okok indokolták ezt, hiszen, mint ahogy említettem, 23 személyről volt szó, és elképzelhető volt, hogy sokkal komolyabb események történnek, hogyha ezt az intézkedést, kényszerítő eszközt nem alkalmazzák” – mondta Dézsi Mihály a BRFK szóvivője.

Iványi Gábor országgyűlési képviselő vitatja ezt. Õt egyébként csak a mentelmi joga miatt nem bilincselték meg, viszont önként beült a többiek közé. Ez egy időre megakasztotta az eljárást.