Alkotmánymódosítást kezdeményez az MSZP. A szocialista törvényjavaslatban a kormány felhatalmazást kapna arra, hogy engedélyezze a külföldi csapatok magyarországi mozgását. Erre reagálva a külügyminiszter elmondta: a kormány már előkészítette saját javaslatát a módosításra.

Martonyi János a szocialista képviselők alkotmánymódosítási kezdeményezésére reagálva elmondta: a szocialista javaslat nem oldja meg azt a kérdést, hogy mi történik akkor, ha a washingtoni szerződés 5. cikke alapján belép a kollektív védelem kötelezettsége, és ennek keretében külföldön kell olyan tevékenységet megindítanunk, amelyhez jelenleg parlamenti döntés szükséges.

A szocialista képviselők előterjesztése értelmében ugyanis a magyar fegyveres erők alkalmazását még az észak-atlanti szerződés 5. cikkének hatálya idején is csak az Országgyűlés rendelheti el.

Martonyi szerint eddig is ez volt a probléma lényege, ezt észrevételezte a NATO is.

A Fidesz elnöke szerint nem maradt hatás nélkül Lord Robertson NATO-főtitkár szigorú figyelmeztetése, amelyben felszólította Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltet, hogy szakítson az MSZP értelmetlen magatartásával és támogassa a Fidesz javaslatát.

“Örömmel látom azt a gyökeres fordulatot, amellyel az MSZP a Fidesz álláspontját elfogadva a nemzet biztonságát szolgáló, szükséges alkotmánymódosítás gondolatát támogatja” – nyilatkozta Pokorni Zoltán.

Az Országgyűlés eddig minden olyan esetben, amikor a kormány kérte, megszavazta a magyar légtér átengedését. Ennek megfelelően a magyar légteret igénybe vehették a jugoszláviai bombázások idején a NATO repülőgépei, és hasonló felhatalmazást kaptak a Tartós Szabadság hadműveletben részt vállaló államok repülői is.