Néhány órája ismét börtönbe került Székely Zoltán országgyűlési képviselő. A vesztegetéssel vádolt honatya eddig házi őrizetben tengette napjait, a rendőrségi ellenőrzések során azonban háromszor is előfordult, hogy a közeg nem találta otthon őt.

A házon belüli fogvatartás indokai között korábban Székely megrendült egészségügyi állapota is szerepelt, a bíróság azonban most úgy találta, már ez sem lehet oka a szobafogságnak. Székely Zoltánt délután két óra körül vitték vissza budai házából a börtönbe. A Fővárosi Bíróság határozata szerint a képviselő házi őrizetét azért kellett megszüntetni, mert többször előfordult, hogy a rendőrök nem találták otthon az ellenőrzés során, holott a törvény szerint engedély nélkül nem hagyhatta volna el a házat. Bár korábban a fogvatartott egészségügyi állapota is indokolta, hogy ne a börtönben kelljen töltenie napjait, az ítélőszék szerint most már ez sem enyhítő körülmény. Elvileg ugyanis a képviselőnek rendszeres kontrollra kellett volna járnia, az igazolások szerint azonban mindössze háromszor jelent meg orvosa előtt. A végzés értelmében Székelyt az ítélet megszületéséig kell előzetesben tartani, a büntetőper december 5-én kezdődik.

  • Miután ügyfelem – a rendőrség szerint – másodszor is megszegte a házi őrizet szabályait, a bíróság bírságot szabott ki rá – mondta el a stop!-nak Futó Barnabás, Székely Zoltán ügyvédje. – A 200 ezer forintos bírság kiszabása után védencemet múlt héten hétfőn ismét ellenőrizni akarták, azonban ismét senki nem nyitott ajtót – tette hozzá. A stop! megtudta: a kérdéses időpontban állításaik szerint Székely Zoltán és felesége is otthon tartózkodott, azonban gyakran előfordul, hogy mindketten a ház felső szintjén vannak, ilyenkor pedig nem hallják a csengőt. A rendőrök ezekben az esetekben telefonon szoktak érdeklődni, ezúttal ez elmaradt. – Bár fellebbezést nyújtunk be, védencemen ez pillanatnyilag nem segít – folytatta az ügyvéd. – Mindaddig börtönben kell maradnia, amíg a bíróság meghozza határozatát. Futó Barnabás az orvosi ellenőrzésekkel kapcsolatban elmondta: Székely Zoltán adminisztratív okok miatt nem tudta iratokkal igazolni, hogy rendszeresen megjelent a kontrollon, ugyanis többször előfordult, hogy ezt nem vezették rá kartonjára. A képviselő orvosa éppen ma tanúskodott volna Székely mellett.